Még májusban összejöhet Trump és Kim Dzsong Un találkozója

Megvan az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozó helyszíne és ideje, és ezt hamarosan nyilvánosságra hozzák – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírói kérdésre felelve.

A Fehér Ház közlése szerint a történelmi jelentőségű találkozóra Trump és Kim Dzsong Un között még májusban sor kerülhet, amennyiben a kommunista vezetés kész bizonyos engedményekre nukleáris programjával és az Egyesült Államokkal más vitás kérdésekkel összefüggésben.

Trump újságíróknak elmondta azt is, hogy sok minden történt az Észak-Koreában fogva tartott amerikai állampolgárok ügyében is.

“Nagyon tartalmas megbeszéléseket folytatunk Észak-Koreával, és mostanra már sok minden történt a foglyokkal kapcsolatban. Úgy gondolom, nagyon jó dolgok fognak történni” – hangsúlyozta.

A Reuters brit hírügynökség szerint az amerikai kormány olyan jelentéseket vizsgál, miszerint az utóbbi években Észak-Koreában letartóztatott és munkatáborban fogva tartott három amerikait nemrég egy phenjani hotelbe szállítottak. A hírügynökség értékelése szerint egyre növekvő várakozások vannak aziránt, hogy szabadon engedik őket a csúcstalálkozó előtt.

Trump az észak-koreai vezetővel a Koreai-félszigeten kialakult feszültség tartós csökkentéséről, valamint a térség atomfegyver-mentesítéséről készül tárgyalni. Korábbi nyilatkozataiban az elnök május végi vagy június eleji találkozót emlegetett. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott, hogy az olyan harmadik államokkal szemben, mint Mongólia vagy Szingapúr, előnyben részesítené a két Korea közötti demarkációs vonalat a találkozó helyszíneként.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás