Fokozatos nukleáris leszerelést szeretne Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt kérte nemrég a leendő amerikai külügyminisztertől, hogy Washington egyezzen bele abba, hogy Phenjan fokozatosan, több év alatt szerelje le nukleáris arzenálját – írta vasárnap a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.

Kim az utóbbi hetekben folytatott megbeszélést Phenjanban Mike Pompeóval, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elnökével, leendő külügyminiszterrel, és azon a találkozón vetette fel az elképzelését. A WSJ szerint azonban Donald Trump amerikai elnök vonakodik attól, hogy beleegyezzen a fokozatos nukleáris leszerelésbe, inkább nagy áttöréshez ragaszkodik, amelyben Phenjan jelentős engedményeket tenne már az egyeztetések korai szakaszában. Trump és Kim várhatóan valamikor májusban vagy júniusban találkozik egymással.

A KCNA által dátum és helyszín nélkül kiadott fotón Kim Dzsong Un tudósokkal és technikusokkal a nukleáris fegyverekről beszél. EPA/KCNA   *** Local Caption *** 53397156

A KCNA által dátum és helyszín nélkül kiadott fotón Kim Dzsong Un tudósokkal és technikusokkal a nukleáris fegyverekről beszél. EPA/KCNA *** Local Caption *** 53397156

A WSJ a Trump-adminisztráció egy magas rangú tisztségviselőjére hivatkozva azt írta: Trump azt fogja mondani a phenjani vezetőnek, hogy Washington mindaddig nem vonja vissza a szankciókat, amíg Észak-Korea “alapjában véve nem számolja fel” nukleáris programjait.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mun Dzse In dél-koreai elnök pénteken találkozik Kim Dzsong Unnal a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzson határfalu déli oldalán. A közelgő csúcstalálkozó alkalmából Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter egy Twitteren közzétett videóban arról beszélt, hogy ezekben a napokban történelmet írnak a Koreai-félszigeten, ami tartós békét hozhat a térségbe. Kiemelte: 70 éve ez lesz az első alkalom, hogy észak-koreai vezető beteszi a lábát a demarkációs vonaltól délre eső területre, és a félsziget megosztottsága óta csak a harmadik csúcstalálkozó a két fél között.

Forrás: MTI/Kyodo

Felkapott hírek

Friss hírek

DAX elemzés: fontos ellenállást tesztel az index

Ma délelőtt 11 órakor tették közzé a ZEW Intézet áprilisi hangulatindexét, ami csalódást okozott. A DAX jelenleg a múlt heti korrekció 61,8%-os visszatérési szintjét teszteli 15.270 pontnál, és ez a zóna alkotja a rövidtávú emelkedő háromszög felső határát is.

Read More »

Feszült a helyzet Ukrajnában, aggódik a G7

A világ hét legfejlettebb iparú országának külügyminiszterei és Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn közös állásfoglalásban fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy Oroszország jelentős haderőt vont össze az ukrán határ mentén és az általa önkényesen elcsatolt Krím-félszigeten.

Read More »

Országos járványügyi szabályozásra váltana Németország

A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé az új rendszert leíró jogszabályt. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt módosító javaslat révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

Read More »