Oroszország is megkezdte a kiutasításokat

Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát és bezáratja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát – jelentette be csütörtök este Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Moszkva így válaszolt Washingtonnak arra a döntésére, hogy a Szkripal-ügy miatt Nagy-Britannia iránti szolidaritásból nem kívánatos személynek nyilvánít 60 orosz diplomatát és bezáratja Oroszország seattle-i főkonzulátusát.
Lavrov elmondta, hogy Jon Huntsman amerikai nagykövetet bekérették az orosz külügyminisztériumba, ahol Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes ismerteti vele az orosz ellenlépéseket.

Bejelentették továbbá, hogy Oroszország azonos választ ad minden államnak, amely orosz diplomatákat utasított ki.

„A többi országgal kapcsolatban is minden tükörszerű lesz abban a tekintetben, ami azoknak az embereknek a számát illeti, akiknek távozniuk kell majd az Oroszországi Föderációból a diplomáciai missziók kötelékéből” – tette hozzá Szergej Lavrov.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy moszkvai sajtóértekezleten 2018. március 29-én. Lavrov közölte, hogy Oroszország azonos választ ad minden államnak, amely orosz diplomatákat utasított ki a Szkripal-üggyel kapcsolatban. (MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy moszkvai sajtóértekezleten 2018. március 29-én. Lavrov közölte, hogy Oroszország azonos választ ad minden államnak, amely orosz diplomatákat utasított ki a Szkripal-üggyel kapcsolatban. (MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Az orosz külügyminisztérium honlapján közölte, hogy az amerikai diplomaták kiutasítása a moszkvai amerikai nagykövetség 58 és a jekatyerinburgi főkonzulátus két munkatársát érinti a „diplomáciai státusukkal összeegyeztethetetlen tevékenységük miatt”. Az amerikaiak képviselőinek a szentpétervári főkonzulátus épületét két nap alatt, legkésőbb szombaton ki kell üríteniük.

A diplomáciai tárca közleménye szerint Rjabkov tiltakozó jegyzéket nyújtott át Huntsmannek a kiutasítások és a seattle-i főkonzulátus bezáratása, valamint annak az amerikai hatóságok általi megszállásának szándéka miatt, amit 2016-17-ben már öt orosz állami tulajdonban lévő objektum erőszakos elfoglalása előzött meg.

Jon Huntsmantől emellett az orosz diplomáciai tárcánál magyarázatot követeltek azokra a nyilvános kijelentéseire, amelyek szerint nem kizárható az orosz állami kinnlévőségek egyesült államokbeli befagyasztása. A dokumentum szerint az amerikai felet figyelmeztették arra, hogy egy ilyen „fenyegetés” valóra váltása a kétoldalú kapcsolatok további „komoly degradációjához” vezethet, ami „komoly következményekkel járhat a globális stabilitásra nézve”. Az orosz külügyminisztériumban felhívták az amerikai diplomata figyelmét arra, hogy az Egyesült Államokban található orosz diplomáciai és konzuli képviseletek elleni „ellenséges akciók” folytatódása esetén kiegészítő intézkedéseket fognak foganatosítani az oroszországi amerikai követség és konzuli létesítmények személyzete ellen.

„Az amerikai hatóságoknak, amelyek ösztönzik, dagasztják az országunk elleni rágalomkampányt, felajánlották, hogy gondolkozzanak el és vessenek véget a kétoldalú kapcsolatokat romboló megfontolatlan lépéseknek”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek