Donald Trump örül a két Korea találkozójának

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte kedden a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját és reményét fejezte ki, hogy „lehetséges az előrehaladás”. Mike Pence alelnök konkrét lépéseket vár Phenjantól, a katonai hírszerzés vezetője óvatosságra intett.

Az elnök Twitter-oldalán megosztotta a Drudge Report című jobboldali hírportál beszámolóját a dél-koreai küldöttség Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnél tett látogatásáról, és azt írta: „majd meglátjuk, mi történik”. Úgy értékelte, „lehetséges előrehaladás az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokon. Évek óta először történt komoly erőfeszítés valamennyi érintett fél részéről”.

A mikroblog-bejegyzésben az elnök leszögezte: „a világ figyel és várakozik”. Talán hamisak a remények, de – mint fogalmazott – az Egyesült Államok készen áll arra, hogy elkötelezze magát.

Kép forrása: Twitter

Kép forrása: Twitter

Nem mindenki ilyen derűlátó

Mike Pence alelnök, aki korábban részt vett a Dél-Koreában rendezett téli olimpián, de elhárította a találkozót Kim Dzsong Un szintén jelenlévő húgával, közleményben szögezte le, hogy az Egyesült Államok mindaddig kitart a nyomásgyakorlás mellett, amíg Észak-Korea nem tesz „hiteles, ellenőrizhető és konkrét lépéseket” az atomfegyver-mentesítés érdekében. „Minden megoldás az asztalon van” – fogalmazott az amerikai alelnök.

Óvatosságra intett Észak-Koreával kapcsolatban Robert Ashley altábornagy, a katonai hírszerzés vezetője. A szenátus hírszerzési bizottsága előtti keddi meghallgatáson a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) vezetője arról beszélt, hogy nem osztja a törvényhozók optimizmusát a legújabb fejlemények kapcsán. „Várjuk meg, hogyan alakulnak a dolgok” – szögezte le.

A dél-koreai elnöki hivatal kedden jelentette be, hogy Szöul és Phenjan áprilisban csúcstalálkozót tart a két ország határán. Dél-Korea azt is közölte, hogy Észak-Korea ígéretet tett nukleáris fegyver-és rakétakísérletei felfüggesztésére, Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági igazgatója pedig úgy nyilatkozott: Phenjan közölte a dél-korai küldöttséggel, hogy készen áll a megbeszélésekre Washingtonnal Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről és az észak-koreai-amerikai viszony rendezéséről. Az igazgató hozzátette: Phenjan azt is közölte, hogy lemond atomfegyvereiről, amennyiben az országot érő katonai fenyegetések ügyét rendezik és erre biztonsági garanciát is kap. Tovább a teljes cikkre

A Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium hivatalosan egyelőre nem kommentálta a fejleményeket.

Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a múlt héten Donald Trump már nyilatkozott az esetleges amerikai-észak-koreai tárgyalásokról. Az elnök azt mondta: ezekre csakis „megfelelő feltételek között” kerülhet sor.

Kína bizakodó

A kínai külügyminisztérium ugyancsak kedden reményének adott hangot, hogy a két Korea folytatni tudja erőfeszítéseit a megbékélés felé, miután megállapodtak az áprilisi csúcstalálkozóban.

„Reméljük, hogy minden érintett fél meg tudja ragadni a jelenlegi lehetőséget, munkálkodni fog a közös célért és koncentrált erőfeszítéseket tesz, hogy előbbre vigye a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tételének, a helyzet politikai rendezésének folyamatát. Kína kész folytatni, hogy megtegye ez irányú kötelességét” – áll a kínai külügyminiszteri nyilatkozatban.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »