Friss hírek

Örményország visszalépett a török megbékélési folyamattól

Örményország érvénytelenítette az Ankara és Jereván közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló, 2009-ben aláírt jegyzőkönyveket – jelentette be csütörtökön Vlagyimir Akopján örmény elnöki szóvivő a Yerkir Media TV televízióban.

“Nem sokkal korábban ülésezett Örményország Nemzetbiztonsági Tanácsa, amelynek keretében Szerzs Szargszján örmény elnök semmissé nyilvánította a jegyzőkönyveket” – mondta Akopján. A külügyi tárca szóvivője a Twitter-oldalán szintén megerősítette: az államfő érvénytelennek nevezte a dokumentumokat.

A mintegy 330 kilométer hosszú közös határ ellenére Törökország és Örményország máig nem létesített diplomáciai kapcsolatot egymással. A két ország között egy évszázada komoly ellentétek feszülnek az örmények ellen az első világháború alatt és után végrehajtott török népirtás, valamint a hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó, zömében örmények lakta enklávé, Hegyi-Karabah jereváni támogatása miatt, mely a 90-es évek első felében véres háborúban szakadt el Azerbajdzsántól, majd nyilvánította ki függetlenségét.

A kapcsolatok rendezését Szerzs Szargszján kezdeményezte 2008-ban, és a két ország 2009-ben Zürichben történelmi megállapodást kötött. Két jegyzőkönyvről van szó: az egyik a diplomáciai kapcsolatok felvételét, a másik a közös határszakasz újbóli megnyitását helyezte kilátásba.

Örményország 2015 februárjában jelentette be, hogy Törökország “politikai eltökéltségének hiánya” miatt visszalép a megbékélési folyamattól. Törökország ugyanis a jegyzőkönyvekhez feltételeket és kiegészítéseket akart csatolni. Jereván azzal vádolta Ankarát, hogy össze akarja kapcsolni a kétoldalú megbékélést az Örményország és Azerbajdzsán közötti fegyveres konfliktus megoldásával. Szargszján akkor visszakérte a nemzetgyűléstől a ratifikálásra átadott dokumentumokat.

Kapcsolódó cikkünk: Új alapokra helyezi kapcsolatát az USA és Törökország

Forrás: MTI/TASZSZ/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin hisz Kína új selyemútjában

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Read More »

Tovább közeledik egymáshoz Japán és az EU

Megerősítették együttműködésüket a felek az Európai Unió és Japán közötti csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozón, s közös fellépést ígértek a szabad és tisztességes kereskedelem előmozdítása, a szabályalapú nemzetközi rendszer fenntartása, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem terén is.

Read More »

Macron nem akar leállni a reformokkal

Emmanuel Macron francia államfő szerint a két évvel ezelőtti megválasztása óta megkezdett reformoknak folytatódniuk kell, mert azok - a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom okozta válság ellenére - "alapvetően megfelelnek a franciák elvárásainak".

Read More »

Obama volt alelnöke lehet Trump fő kihívója 2020-ban

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke csütörtökön videoüzenetben jelentette be indulását a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és elemzők szerint azonnal a legesélyesebb elnökjelölt lett. Több évtizedes karrierje során Joe Biden harmadszor száll be az elnökválasztási versenybe, ezúttal - mint fogalmazott - "az amerikai demokrácia jövője miatt".

Read More »

London nem akar újabb skót népszavazást

London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához - mondta csütörtökön a brit kormány kabinetirodájának vezetője. David Lidington a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette azt is, hogy a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Read More »

Észak-Korea felé is gázvezetéket tervez Oroszország

Bár Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un mai csúcstalálkozója hivatalosan az atommentesítésről szólt, a tárgyalásokból a gazdasági kérdések sem maradtak ki. Mint kiderült, Moszkva és Phenjan között tárgyalások folynak a Koreai-félszigetre vezető kőolaj- és földgázvezeték, a két Koreát a transzszibériai vonallal összekötő vasút és új áramvezetékek megépítésének lehetőségéről.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás