A kiújuló fegyverkezési verseny a hidegháborús időkbe repíti vissza a világot

A fegyverkezési verseny és a globális rend felborulásának veszélyeire figyelmeztet a pénteken kezdődő müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) vezetője. A Szovjetunió felbomlása óta nem volt annyira törékeny és veszélyes helyzetben a nemzetközi közösség, mint most – emelte ki Wolfgang Ischinger az 54. MSC programját bemutató tájékoztatóján.

A német diplomata rámutatott, hogy nincs már a nemzetközi kapcsolatokban olyan szabályrendszer, amelyet valamennyi meghatározó tényező tiszteletben tart, a globális rend felborulásából fakadó kockázatokat pedig fokozza, hogy nincsenek bizalomépítő lépések.

A legfontosabb szereplők már nem is igen állnak kapcsolatban egymással, ami erősíti a másik fél terveinek, szándékainak helytelen értékeléséből, a “téves számításból” adódó konfliktusok veszélyét. Ráadásul a Közel-Keleten, Ázsiában – és nem csak Kínában -, Oroszországban és a Nyugaton is egyre több pénzt költenek fegyverekre, és süllyed az atomfegyverek bevetésétől eltántorító gátlásküszöb – fejtette ki Wolfgang Ischinger.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az utóbbi évek biztonságpolitikai fejleményei azt mutatják, hogy nem fenyeget a fegyverkezési verseny, hanem “már benne is vagyunk”. Azonban reménykeltő, hogy tavaly nem romlott a helyzet, és az Európai Unióban (EU) “új szelek fújnak”, főleg Emmanuel Macron francia államfő színre lépése révén – mondta a diplomata, aki Washingtonban és Londonban is volt korábban nagykövet, és 2008 óta vezeti az MSC-t. Hangsúlyozta, hogy az EU-nak önálló, erős és tekintélyes szereplővé kell válnia, közvetítenie kell az Egyesült Államok és Oroszország között, és mindent meg kell tennie a nemzetközi fegyverzetellenőrzés erősítéséért.

Wolfgang Ischinger, a müncheni biztonságpolitikai konferencia elnöke egy sajtótájékoztatón Berlinben, 2018. február 8-án. EPA/OMER MESSINGER

Wolfgang Ischinger, a müncheni biztonságpolitikai konferencia elnöke egy sajtótájékoztatón Berlinben, 2018. február 8-án. EPA/OMER MESSINGER

Európa biztonságpolitikai helyzetéről szólva kiemelte, hogy a NATO keleti, és Oroszország nyugati határvidékét tekintve a NATO kizárólag a harci repülőgépeket tekintve van fölényben. Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter kifejezését használva hozzátette, hogy az lenne a legrosszabb, ha egymás ellen fordulna az “új Európa” és a “régi Európa”.

Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy Lengyelország minden más EU-s tagállamnál nagyobb mértékben igényli a közösség katonai képességeinek erősítését, és Berlin egész biztosan nem utasítja el ezt az igényt. Azonban a más ügyekben támadt nézeteltéréseket rendezni kell, méghozzá tárgyalásokkal, és fenyegetések nélkül – mondta Wolfgang Ischinger, hozzátéve, hogy a jogállamiság alapelveit minden tagállamban érvényesíteni kell. A lengyel igények miatt is szerencsés, hogy az idei MSC résztvevői között lesz a varsói kormány új vezetője, Mateusz Morawiecki – mondta a konferencia vezetője.

Amerikai részről James Mattis védelmi miniszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó, Oroszországból Szergej Lavrov külügyminiszter a tanácskozás legmagasabb rangú résztvevője. Felszólal húsznál is több állam-, illetve kormányfő, köztük Theresa May brit, Binali Yildirim török és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Sebastian Kurz osztrák kancellár és Petro Porosenko ukrán elnök.

A konferenciát péntek délután a német és a francia védelmi miniszter, Ursula von der Leyen és Florence Parly nyitja meg – ismertette Wolfgang Ischinger, kiemelve, hogy ez az első MSC, amely két nő beszédével kezdődik. Szombaton mások mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tart előadást.

A vasárnapig tartó konferencián a fegyverkezési verseny, a nukleáris fegyverek ügye és a fegyverzetellenőrzés mellett kiemelten foglalkoznak Szíriától Ukrajnáig az aktuális válságokkal, a terrorizmussal, a mesterséges intelligencia biztonságpolitikai kérdéseivel és az információs hadviseléssel is. A nagyjából 500 résztvevő között nagyvállalatoktól és nemzetközi civil szervezetektől is lesznek vezetők, például Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója, valamint a Human Rights Watch és az Amnesty International vezetői.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás