Tillerson: sok dolog van még Szíriában és Irakban

Az Iszlám Állam elleni nagyobb hadműveletek vége nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei tartósan legyőzték a dzsihadista szervezetet, emellett még el kell köteleződniük, és stabilizálni kell azokat a szíriai és iraki területeket, amelyeket megtisztítottak a fegyveresektől – jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kedden az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció képviselőinek kuvaitvárosi tanácskozásán.

Az Egyesült Államok úgy határozott, hogy további 200 millió dollárt ad a felszabadított szíriai területek stabilizálására, és továbbra is támogatja a helyi erők kiképzését – tette hozzá.

“Az Iszlám Állam továbbra is komolyan fenyegeti a térség, országaink és a Föld más részeinek stabilitását. Megpróbálnak területeket szerezni olyan országokban, amelyekben aktívan jelen vannak. Nem szabad hagyni, hogy másutt megismétlődjön a történelem. Az Iszlám Állam Szíriában és Irakban – ahol elvesztette az általa ellenőrzött terület 98 százalékát – megpróbál lázadószervezetként működni tovább, az olyan helyeken viszont, mint Afganisztán, a Fülöp-szigetek, Líbia vagy Nyugat-Afrika, megpróbál területeket szerezve biztonságos menedéket kialakítani magának” – mondta.

Az amerikai külügyminiszter aggasztónak tartja a legutóbbi fejleményeket Északnyugat-Szíriában, ahol Törökország januárban támadást indított az Egyesült Államok támogatta kurd milícia ellen, mert déli határa elleni fenyegetésnek tartja. Tillerson ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Törökország “biztonsági aggályai jogosak”.

A kuvaitvárosi tanácskozáson 74 ország képviselői vesznek részt. A konferencia első felében a szíriai és az iraki helyzetről tárgyalnak, a másodikban pedig a globális terrorelhárítási erőfeszítésekről.

Az YPG kurd milícia miatt nagyon feszültté vált a NATO-szövetséges Törökország és az Egyesült Államok viszonya. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn úgy fogalmazott, hogy törésponthoz érkeztek. Tillerson öt országban jár közel-keleti körútján, és Egyiptom, Kuvait, Jordánia, valamint Libanon után utolsóként éppen Ankarába látogat.

Kapcsolódó cikkünk: Az USA támogatja az egyiptomi terrorellenes műveletet

Forrás: MTI/Reuters/dpa/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Idén már nem nyit ki a Broadway

A producereket és színháztulajdonosokat képviselő kereskedelmi szövetség a Broadway Liga (The Broadway League) bejelentette, hogy az év hátralévő részében már nem nyitják újra a Broadwayt, a koronavírus-járvány miatt semmilyen előadást nem tartanak meg. 

Read More »

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás