Még sok fejfájást okozhat Kínának az indiai-orosz szuperrakéta

A BrahMos Aerospace indiai-orosz közös vállalat kifejlesztett egy olyan fegyvert, ami állítása szerint a világ leggyorsabb szuperszonikus irányított rakétája. A BrahMos névre keresztelt rakétát nemsokára globálisan exportálni kezdhetik, ez pedig potenciális problémát jelenthet Kína számára.

A cég szóvivője az Ázsia legnagyobb légiszalonjaként és repülőnapjaként is fémjelzett Singapore Airshow-n elmondta a CNBC-nek, hogy számos országgal folytattak megbeszélést az ügyben, hozzátéve, hogy a vállalat csak „felelősségteljes” nemzeteknek kívánja értékesíteni a BrahMos-t, amelyek mind Újdelhivel, mind Moszkvával baráti viszonyt ápolnak.

Sok délkelet-ázsiai ország, köztük Malajzia, Indonézia és Vietnam, állítólag érdeklődik a korszerű rakéta megvásárlása iránt, amely közel 300 kilométeres repülési hatótávolsággal rendelkezik. Mivel például Hanoi „aktív résztvevője” a dél-kínai-tengeri vitának, így a rakéták beszerzése kínai szemszögből akár hadüzenetként is felfogható.

„Amennyiben a tranzakció megvalósul, ez bizonyítaná India hajlandóságát arra, hogy felfegyverezzen egy államot Kína küszöbén” – mondta Shashank Joshi, a Royal United Services Institute vezető kutatója.

Bár Narendra Modi indiai miniszterelnök adminisztrációja tagadta a jelentést, miszerint eladták volna a fegyvert Vietnamnak, a kommunista állam tisztviselői utaltak arra, hogy már létezik egy ilyen megállapodás. A kínai külügyminisztérium pedig mindeddig nem kommentálta az értesüléseket.

A gyakran csak „hordozó gyilkosként” emlegetett BrahMos-t el lehet indítani a földről, a tengerről és a levegőből. A vállalat szerint az alacsony karbantartási követelmények a leginkább költséghatékony modellé teszik a meglévő irányított rendszerek között. A rakéta pontosan megcélozhatja az ellenséges eszközöket – például a bunkereket és a radarrendszereket –, hasonlóan az Iszlám Állam szétveréséhez használt amerikai Tomahawk rakétákhoz.

„A BrahMos potenciális értékesítése aggasztó lehet Peking számára. A rakéta ugyanis jelentősen növeli a katonai képességeket minden olyan országban, amelyik megvásárolja. Ez különösen igaz néhány délkelet-ázsiai országra, amelyek területi vitát folytatnak Kínával” – fejtette ki véleményét Sameer Patil, az indiai Gateway House agytröszt igazgatója.

epa06475187 BrahMos weapon systems are displayed during the 69th Republic day celebration in New Delhi, India, 26 January 2018. The Republic Day of India marks the adoption of the constitution of India and the transition of India from a British Domination to a republic on 26 January 1950. EPA/HARISH TYAGI

Bemutatják a BrahMos fegyverrendszert a 69. köztársasági napi ünnepségen Újdelhiben, Indiában, 2018. január 26-án. (EPA/HARISH TYAGI)

„A rakéta aktuális hatótávolsága azt jelenti, hogy ha India a tengerről akarná kilőni, akkor veszélyesen közel kellene kerülnie az ellenség partvonalához. A levegőből pedig jelenleg csak korlátozott számú kínai célpontot érne el, mégpedig Tibetben” – magyarázta Shashank Joshi. „Azonban Oroszország és India már most arra törekednek, hogy megkétszerezzék a rakéta hatókörét, ez pedig rugalmasabbá és még veszélyesebbé teszi” – tette hozzá.

Újdelhit és Pekinget mélyen gyökerező rivalizálás jellemzi, mégpedig a határvita és a másik fél politikai ambícióinak gyanúja miatt. Oroszország viszont stratégiai kapcsolatban áll Kínával, így Vlagyimir Putyin orosz elnök elvárja, hogy a BrahMos értékesítésének véglegesítése során figyelembe vegyék majd a kínai aggodalmakat.

„A rendszer fejlesztése ugyanakkor egy különösen fontos projekt Oroszország számára” – magyarázta Zoe Stanley-Lockman szingapúri védelmi elemző. „A BrahMos egyike azon orosz-indiai együttműködési programoknak, amelyeket Moszkva saját védelmi iparának megerősítésére, valamint a Washingtonból Indiába szánt fegyverexport csökkentésére használhat” – fogalmazott.

Mivel Peking maga is hatalmas fegyverarzenállal büszkélkedhet – sőt, hiperszonikus fegyverrendszereket fejleszt –, így elég valószínű, hogy nem fogja túlságosan „mélyen érinteni”, ha a szomszédai megszerzik a szuperszonikus eszközt. Persze ez nem jelenti azt, hogy a potenciális problémával egyáltalán nem kell majd foglalkoznia.

Forrás: CNBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »