Moszkva csalódását fejezte ki az amerikai atomtervek miatt

Amerikai tisztségviselők a napokban felvázolták Washington atomfegyverek alkalmazásával kapcsolatos terveit, amely Moszkvában mélységes csalódást keltett.

Patrick Shanahan védelmi miniszterhelyettes bejelentette, hogy Donald Trump elnök kormányzata lényegében folytatja elődje, Barack Obama adminisztrációjának nukleáris fegyverekkel kapcsolatos politikáját, de erőteljesebb álláspontot foglal majd el bizonyos kérdésekben.

A washingtoni sajtótájékoztatón jelen voltak az energetikai minisztérium és a külügyi tárca képviselői is. Bemutatták azt a 74 oldalas jelentést, amelyből kiderül, hogy a kormányzat ugyan nem tervezi az amerikai stratégiai nukleáris fegyverzet növelését, de Washington atomfegyverrel válaszolhat az Egyesült Államok és szövetségesei ellen esetlegesen intézett olyan nagyobb támadásokra is, amelyeket nem atomfegyverekkel követnek el.

A figyelmeztetés nem részletezte, hogy milyen „különleges körülmények” vezethetnek ahhoz, hogy Washington nukleáris ellencsapással válaszoljon, de megjegyezte, hogy az Egyesült Államok, szövetségeseinek és partnereinek civil lakossága, infrastruktúrája, nukleáris hadereje vagy parancsnoksága elleni nem nukleáris támadások beletartoznak ebbe a kategóriába. A The Wall Street Journal című lap megjegyezte: kibertámadások és baktériumfegyverekkel elkövetett támadások is kiválthatnak nukleáris válaszcsapást.

A védelmi minisztérium (Pentagon) dokumentuma összefoglalja, hogy Észak-Korea „egyértelmű és súlyos fenyegetést” jelent az Egyesült Államok és szövetségesei számára, s leszögezi, hogy bárminemű észak-koreai nukleáris csapás, amely az Egyesült Államokat vagy szövetségeseit venné célba, „az a rezsim a végét jelentené”.

A jelentés Kínát a potenciális nukleáris ellenfelek közé sorolta. Megállapította: az amerikai atomarzenál képes arra, hogy „megakadályozza Pekinget ama téves következtetés levonásában”, hogy előnyre tehet szert nukleáris fegyverzetének ázsiai alkalmazásával, vagy azt gondolja, hogy „nukleáris fegyverzete bármilyen korlátozott mértékű bevetése elfogadható lehet”.

Donald Trump elnök még tavaly utasította a Pentagont az Egyesült Államok atomarzenáljának felülvizsgálatára. Az elnök közleményt adott ki arról, hogy az amerikai stratégia az atomfegyverzet bevetésének minél kisebb esélyével számol, és célja az Egyesült Államok és szövetségesei ellen irányuló támadások elrettentése, beleértve a nem csak nukleáris fegyverekkel elkövetett nagyobb támadásokat is. Az elnök az amerikai atomarzenál modernizálását szorgalmazta, a szerinte a orosz és a kínai katonai stratégiában és programokban hangsúlyosabbá vált atomerő elrettentésére.

Kapcsolódó cikkeink:

Moszkvában mély csalódást keltett az új amerikai nukleáris doktrína

„Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az Egyesült Államok többek között arra hivatkozva folytatja atomfegyverkészletének nagymértékű növelésére irányuló politikáját, hogy Oroszország korszerűsíti atomfegyvereit, és az orosz katonai doktrínában állítólag növekszik az atomfegyverek szerepe. Azzal vádolnak bennünket, hogy csökkentjük az atomfegyverek használatának küszöbét, és állítólag agresszív stratégiát alakítunk ki” – állapította meg szombaton kiadott közleményében az orosz külügyminisztérium.

„Mindennek semmi köze a valósághoz” – állapítják meg. Az orosz katonai doktrína két, kifejezetten védelmi jellegű forgatókönyvre korlátozza az atomfegyverek használatát: ha Oroszországot vagy szövetségeseit nukleáris vagy más tömegpusztító fegyver bevetésével történő támadás éri, illetve hagyományos fegyverekkel történő támadás esetén Moszkva kizárólag abban az esetben használna atomfegyvert, ha az orosz állam puszta léte kerülne veszélybe – szögezi le a dokumentum.

Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozza: az Egyesült Államok azzal, hogy kész elsőként bevetni atomfegyvert annak megakadályozására, hogy Oroszország használhassa atomfegyvereit, arra tesz kísérletet, hogy kétségbe vonja Oroszország jogát az önvédelemre egy, az orosz állam létét veszélyeztető agresszió esetén.

Franc Klincevics, az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) biztonságpolitikával foglalkozó tagja szerint az új amerikai nukleáris stratégia „aránytalan, kontraproduktív, destruktív és agresszív Oroszországgal és Kínával szemben”. Leonyid Szluckij, az Állami Duma (alsóház) külügyi bizottságának elnöke pedig kijelentette, hogy Washington a doktrínával egy új fegyverkezési versenyt provokál. Leonyid Ivasov nyugalmazott tábornok azt javasolta, hogy Oroszország szorosabban működjön együtt Kínával az Egyesült Államokkal szemben.

Forrás: MTI/TASZSZ/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »