Erdogan megtisztítaná a török-szír határt

A török hadsereg elfoglalta az általa „stratégiai jelentőségűnek” tartott Barszaja-hegyet az északnyugat-szíriai Afrín körzetben a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) ellen folytatott Olajág Hadművelet keretében – jelentette be vasárnapi közleményében a török vezérkar, Recep Tayyip Erdogan török államfő jelezte, hogy teljes egészében meg fogják „tisztítani” a török-szíriai határt a terrorista elemektől.

A török média már napok óta rendkívül „kritikus hadállásnak” nevezte az Azaztól északra lévő a Barszaja-hegyet. A török haderő kilenc nappal ezelőtt nagyszabású légi és szárazföldi hadműveletet indított a kurdok által autonómnak kikiáltott körzetben. Ankara ezzel új frontot nyitott a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban, és most az a célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben.

A hírügynökségek szerint vasárnap a korábbi napokhoz képest sokkal erőteljesebb tüzérségi támadásokat és légi csapásokat hajtott végre abban a körzetben a török hadsereg.

A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a török légi csapások következtében egy család mindhárom tagja életét vesztette, ezen kívül ezek a csapások leromboltak egy történelmi jelentőségű műemléktemplomot. A SANA szíriai állami hírügynökség szerint az Ain Dara – vaskori, több mint háromezer éves szír-hettita – templomról van szó. Az OSDH közzétette, hogy az Olajág Hadművelet kezdete óta – az elmúlt kilenc nap során – 42 polgári lakos és 144 kurd fegyveres halt meg a török támadások következtében.

Kilis, 2018. január 25. A rakétatalálatot kapott Calik-mecset udvara a szíriai határ közelében fekvõ törökországi Kilisben 2018. január 25-én. Az elõzõ nap a városba két rakéta csapódott, amelyeket az észak-szíriai Afrín kerületbõl lõttek ki. A török haderõ január 13-án nagyszabású hadmûveletet indított az Afrínt ellenõrzõ Népvédelmi Egységek (YPG) nevû kurd milícia ellen. (MTI/AP/Lefterisz Pitarakisz)

Kilis, 2018. január 25.
A rakétatalálatot kapott Calik-mecset udvara a szíriai határ közelében fekvő törökországi Kilisben 2018. január 25-én. Az előző nap a városba két rakéta csapódott, amelyeket az észak-szíriai Afrín kerületből lőttek ki. A török haderő január 13-án nagyszabású hadműveletet indított az Afrínt ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen. (MTI/AP/Lefterisz Pitarakisz)

Recep Tayyip Erdogan vasárnap ismét hangoztatta, hogy a török csapatok e hadművelet végeztével folytatni akarják a harcot a török-szíriai határ teljes egészének a „megtisztításáért”. Már korábban is jelezte, hogy keleti irányban tervezi folytatni egy szélesebb hadművelet keretében a katonai csapásokat. Ez érintené az YPG ellenőrzése alatt álló Manbídzsot, ahol a kurd milíciák mellett amerikai erők is állomásoznak.

Csütörtökön a török elnök azt kérte Donald Trump amerikai elnöktől telefonon, hogy vagy az amerikai katonák vagy a kurd milícia fegyveresei vonuljanak ki az észak-szíriai Manbídzs térségéből. Hangsúlyozta: az esetleges manbídzsi beavatkozás nem az Egyesült Államok, hanem a szíriai kurd milícia ellen irányul, amelyet Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tart.

Az Olajág Hadművelet jelentős feszültséget keltett Ankara és a tengerentúli hatalom között, mivel ez utóbbi támogatta az YPG erőit Szíria más területein az Iszlám Állam elleni harcban.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: AP/AFP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »