Adóparadicsomok: nyolc ország lekerült az EU feketelistájáról

Lekerült nyolc ország kedden az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, korábban még tizenhét államot tartalmazó feketelistájáról, amelyet kevesebb mint két hónappal ezelőtt hagytak jóvá.

Az uniós pénzügyminiszterek december elején fogadták el a listát, amelyre az adóelkerülés ellen nem eléggé hatékonyan fellépő államok kerültek fel, miután az EU közlése szerint közel egy év párbeszéd után sem voltak hajlandóak megfelelő együttműködésre.

A szakminiszterek keddi brüsszeli tanácsülésén született döntés értelmében azonban a feketelistáról máris eltávolították Barbadost, Dél-Koreát, az Egyesült Arab Emírségeket, Grenadát, Makaót, Mongóliát, Panamát és Tunéziát, miután ezen országok új kötelezettségvállalásokat jelentettek be. A felsorolt nyolc ország így átkerült az EU úgynevezett szürkelistájára, amelyen eddig negyvenhét olyan állam szerepelt, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályozását az uniós normákkal.

A feketelistán marad Amerikai Szamoa, Bahrein, Guam, a Marshall-szigetek, Namíbia, Palau, Saint Lucia, Szamoa, illetve Trinidad és Tobago.

A lépést sokan bírálták, kiemelve, hogy például Panama régóta tudatosan egy adóparadicsom képét alakítja ki magáról, s ennek ellenére most lekerül a szankciókat egyelőre még csak nem is tartalmazó feketelistáról. A bírálók szerint az intézkedés “aggasztó”, amellyel “kiüresítik a listát, meggyengítik a hitelességét”.

Vladiszlav Goranov, az EU soros elnökségét betöltő Bulgária pénzügyminisztere ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a “listaállítás bizonyította a hatékonyságát”, sok ország ugyanis máris kötelezettségeket vállalt bizonyos reformokra annak érdekében, hogy lekerülhessen a listáról.

Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos decemberben leszögezte: a lista elfogadását szankcióknak kell követniük, a szürkelistán szereplő országoknak pedig hitelt érdemlően eleget kell tenniük a vállalásaiknak, senki nem kaphat szabad utat. Az eljárásban több mint kilencven országot vizsgáltak, a bírálók szerint azonban a tagállami kormányok képviselőit tömörítő tanács annyira felvizezte az Európai Bizottság által javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen országa sem kerülhetett fel a listára.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás