Irán kapott egy utolsó esélyt az USA-tól

Donald Trump egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését. Az elnök pénteki közleménye szerint „ez az utolsó alkalom”, hogy – igazolva a többhatalmi nukleáris megállapodásban foglaltak Irán általi betartását – kiterjeszti a szankciók felfüggesztését további 120 napra.

A többhatalmi atomalku lehetővé tette, hogy – amennyiben Teherán betartja a vállalt kötelezettségeket – a korábbi nagyon szigorú szankciók közül néhányat, például az iráni központi bankot érintő büntetőintézkedéseket felfüggesszenek. Amikor az amerikai kormányzat „igazolja” a kötelezettségek betartását, akkor a szigorú büntetőintézkedések enyhítését tartja fenn.

Közleményében Donald Trump leszögezi: az Egyesült Államok még nem vonul ki a többhatalmi megállapodásból, de a mostani igazolás jelentette „az utolsó esélyt”. Amennyiben viszont nem kerül elérhető távolságba az egyezmény módosítása, Washington a maga részéről azonnal felmondja azt.

Trump felszólította az európai szövetségeseket, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz a megállapodás jelentős hiányosságainak kijavításában, az iráni agresszióval való szembeszállásban és az iráni nép támogatásában.

Az amerikai sajtóban megjelenő információk szerint az amerikai kormányzat az atomalkuban végrehajtandó változtatások érdekében már meg is kezdte az egyeztetéseket európai partnereivel. Információk szerint az elnök az amerikai kongresszusban is azt szeretné elérni, hogy változtatásokat szavazzanak meg a megállapodást rögzítő törvényben. Trump elsősorban szigorúbb ellenőrzési mechanizmust sürget, és azt akarja elérni, hogy az iráni nukleáris program elleni büntetőintézkedéseket terjesszék ki az iszlám köztársaság nagy hatótávolságú rakéták kifejlesztésére irányuló programjára is.

Az európai vezetők kitartanak az atomalku mellett

Nagy-Britannia és Németország továbbra is kiáll az iráni nukleáris fejlesztési programról kötött többhatalmi megállapodás mellett – közölte a londoni miniszterelnöki hivatal, miután Theresa May brit kormányfő és Angela Merkel német kancellár telefonos egyeztetést tartott a kérdésről.

A brit, a német és a francia kormány a közös közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott határozatban hagyta jóvá, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség pedig hosszú távú megfigyelési programja alapján ismételten igazolta, hogy Irán eleget tesz az egyezményben foglaltaknak.

Moszkva sem hátrál

Oroszország kiáll az iráni nukleáris programról megkötött átfogó közös cselekvési terv mellett – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikorMoszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamad Dzsavád Zarífot. Lavrov leszögezte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezérigazgatója szerint Teherán maradéktalanul teljesíti az iráni atomalku keretében vállalt kötelezettségeit.

Az orosz diplomácia vezetője szerint az alku jelentős mértékben hozzájárul a regionális stabilitáshoz, valamint a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásához.

Ugyanakkor pénteken a pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta, hogy újabb szankciókat léptetett életbe az iráni fegyverkezési programot előmozdító, továbbá az országban az emberi jogokat megsértő vállalatok és személyek ellen. A szankcióval sújtott személyek között szerepel Szadek Laridzsáni ajatollah, iráni főbíró, akit a legfőbb perzsa vallási vezető Ali Hámenei ajatollah szoros szövetségeseként tartanak számon.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter pénteken Twitter-üzenetben reagált az amerikai elnök döntésére. Trump bejelentését kétségbeesett kísérletnek nevezte, amellyel az amerikai elnök alá akar ásni egy sziklaszilárd nemzetközi egyezményt. A külügyi tárcavezető szerint az Egyesült Államoknak teljes mértékben tartania kellene magát az atomalkuhoz, ahogy azt Irán is teszi, ahelyett, hogy a fárasztó retorikáját hajtogassa.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »