Rekordszámú menedékkérelmet adtak be tavaly Franciaországban

A menedékkérők száma rekord nagyságú, több mint 100 ezer volt tavaly Franciaországban, ami 17 százalékos növekedés az előző évi adathoz képest, és különösen az albán, illetve a nyugat-afrikai kérelmezők száma miatt ugrott meg – közölte hétfőn a francia menekültügyi hivatal (Ofpra) főigazgatója.

Pascal Brice szerint ez erős növekedésnek számít, hiszen 2016-ban az előző évhez képest 6,5 százalékos volt a bővülés. Ráadásul sokan vannak azok, akik már az országban tartózkodnak menedékkérelmi céllal, de irataikat még nem adták be a hivatalhoz. A menedékkérelmi eljárás ugyanis a prefektúráknál kezdődik, ahol megvizsgálják, hogy az illetőknek nem egy másik európai uniós tagországban kell-e benyújtaniuk dokumentumaikat a dublini rendeletnek megfelelően.

Franciaország azon országok közé tartozik Európában, ahol a legtöbb menedékkérelmet adják be, csak Németország előzi meg, ott az idén valamivel kevesebb mint 200 ezer kérelem beadása várható – jegyezte meg a főigazgató.

Azok aránya, akik meg is kapták a menekültstátust, 36 százalék volt tavaly, ami kisebb, mint egy évvel korábban, mert 2016-ban 38 százalékuk kapta meg. Huszonhét százalékuknak maga az Ofpra adta meg a menekültstátust, a többieknek az illetékes fellebbviteli bíróság, miután az Ofpra elutasította kérelmüket.

Noha Albánia a biztonságosnak minősített országok közé tartozik, a legtöbb menedékkérelmet albán állampolgárok adták be: 7630-an, ami 66 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ebben a számban nincsenek benne a kísérő nélküli kiskorúak. Az Ofpra csak az albán menedékkérők 6,5 százalékának adta meg a státuszt.

A második legtöbb menedékkérelmet afgán állampolgárok adták be: 5987-en, ami hatszázalékos növekedés az előző évhez képest. A haiti menedékkérők száma 4934 volt, és nem változott az előző évhez képest, viszont 24 százalékkal kevesebb (4486) szudáni adott be kérelmet. Nagyon megugrott a guineai kérelmezők száma: 3780 lett, ami 62 százalékos növekedés az előző évhez képest. Bár az elefántcsontpartiak száma csak ezután jön – 3243 -, de számuk megduplázódott. A Kongói Demokratikus Köztársaságból 2941-en, Algériából pedig 2456-an kértek menedéket.

A kérelmek elbírálásának átlagos időtartama három hónapra csökkent tavaly, és Pascal Brice szerint arra törekszenek, hogy az idén már csak két hónap legyen az átlag, amint azt Emmanuel Macron államfő meghatározta “a menedékkérők jogainak szigorú tiszteletben tartása érdekében”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Közösen építenek új generációs vadászgépet a németek, a franciák és a spanyolok

Franciaország és Németország mellé Spanyolország is csatlakozott az új generációs repülőgép-fejlesztési programhoz (SCAF): az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az 53. párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállítás nyitónapján a Párizstól északra fekvő Le Bourget-i repülőtéren. Az új vadászbombázó a tervek szerint 2040-ben válthatja a Rafale és az Eurofighter gépeket.

Read More »

A Kreml szerint fennáll a kiberháború lehetősége az USA és Oroszország között

Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a The New York Times című amerikai napilapban két napja közölt értesülésére reagálva, amely szerint legkésőbb 2012 óta felélénkült az amerikai szakszolgálatok azon törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás