Trump Pakisztánnak és Iránnak is leosztott egy-egy pofont

Az Egyesült Államok csütörtökön felfüggesztette a Pakisztánnak nyújtott biztonsági támogatás nagy részét. A döntést Heather Nauert külügyi szóvivő jelentette be, indoklásként leszögezve, hogy Iszlámábád nem hozott „érdemi intézkedéseket” a tálibok megfékezésére, akik a szomszédos Afganisztánban amerikaiak ellen hajtanak végre terrorakciókat.

Nauert közölte, hogy a felfüggesztés átmeneti időre szól és csak a katonai segélyek összegét érinti. A szóvivő újságíróknak hangsúlyozta, hogy a döntés mindaddig érvényben marad, amíg Pakisztán „nem cselekszik érdemben” a tálibok ellen, akik „destabilizálják a térséget”. Nauert ugyanakkor leszögezte, hogy Pakisztán „bizonyos esetekben” segítőkész volt, de általában „nem teszi meg a terroristák elleni harchoz szükséges lépéseket”. A tálibok mellett a szóvivő megemlítette a Washington által terroristaként számon tartott Hakkani-csoport iránti elnéző iszlámábádi magatartást is.

A biztonsági támogatás felfüggesztése magában foglalja katonai felszerelések eladását és biztonságpolitikai szempontból fontos pénzalapokból is juttatnak az országnak. Nauert azonban nem említett konkrét adatokat: arra hivatkozott, hogy a részleteket még most dolgozzák ki.

Az új évben Donald Trump amerikai elnök az első Twitter-bejegyzését Pakisztánnak szentelte. Ebben arról írt, hogy az Egyesült Államok „bolond módjára több mint 33 milliárd dollár segélyt adott Pakisztánnak az elmúlt 15 évben, és cserében nem kapott mást, csak hazugságokat és megtévesztést”. Az elnök hangsúlyozta azt is: „Pakisztán biztonságos otthont ad azoknak a terroristáknak, akikre mi Afganisztánban vadászunk”.

Kép forrása: Twitter

Kép forrása: Twitter

A külügyi bejelentést sem Pakisztán washingtoni nagykövetsége, sem pedig az ország ENSZ-képviselete nem kívánta kommentálni. Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) azonban idézte a pakisztáni hadsereg szóvivőjét, Asif Gafoor tábornokot, aki egy pakisztáni tévének azt nyilatkozta, hogy országa továbbra is szeretne együttműködni az Egyesült Államokkal, de „nemzeti érdekeit és presztízsét” nem akarja feláldozni. A Reuters brit hírügynökség Miftah Ismail pakisztáni pénzügyminisztert idézte, aki így fogalmazott: „A segélyek megvonása nem árt nekünk”.

A segélyek megvonását egyébként a Trump-kormányzat már hónapok óta lebegtette. Donald Trump elnök augusztusban, amikor felvázolta kormánya új afganisztáni és dél-ázsiai politikáját, azt mondta: „Dollármilliárdokat fizetünk Pakisztánnak, ők pedig éppen azoknak a terroristáknak adnak otthont, akik ellen mi harcolunk”.

Washington még augusztusban értesítette Iszlámábádot, hogy egyelőre nem is utalja át a 255 millió dolláros katonai segélyt. Ennek folyósítását a tálibok és a Hakkani-csoport ellen teendő lépésekhez kötötte, az összeget azóta sem küldte el.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Újabb szankciók Irán ellen

Az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön újabb szankciókat jelentett be iráni székhelyű vállalatok és személyek ellen. Indoklásában a Steven Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt közlemény leszögezi: a szankciókkal sújtott öt iráni vállalat részt vesz a perzsa ballisztikusrakéta-programban, „amelynek az iráni rezsim elsőbbséget ad az iráni nép gazdasági jólétével szemben”.

Kommünikéjében az amerikai pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy „miközben az iráni nép szenved”, az Iszlám Forradalmi Gárda „külföldi aktivistákat, terrorcsoportokat és emberi jogi visszaéléseket támogat”. Mnuchin hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is „határozottan szembehelyezkedik” az iráni rendszer „ártalmas tevékenységével”, és továbbra is szankciókkal sújtja az emberi jogi visszaéléseket, valamint elkövetőiket.

A közlemény leszögezi, hogy a szankciókkal sújtott vállalatok és vezetőik külföldön lévő vagyonát és érdekeltségeit zárolják, amerikai személyeknek és vállalatoknak pedig megtiltják az üzleti kapcsolatokat velük.

A szankciókkal egyidejűleg a tárca illetékes hivatala három olyan – afgán, tunéziai és jemeni – embert arra a különleges listára helyezett, amelyen az amerikai kormányzat a terroristákat vagy a terrorizmust támogatókat tartja nyilván.

Korábban írtuk: Irán a tüntetésekkel ürügyet szolgáltathat Trumpnak az atomalku felmondására

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »