Norvégia nem ad el több fegyvert az emírségeknek

Norvégia felfüggesztette a fegyver- és lőszereladást az Egyesült Arab Emírségeknek, mert utóbbi tagja a jemeni lázadók elleni, Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíciónak, és az észak-európai ország attól tart, hogy az általa szállított fegyvereket bevetik a jemeni háborúban is – jelentette be szerdán az oslói külügyminisztérium. A már futó exportengedélyeket ideiglenesen felfüggesztették, új engedélyt pedig egyelőre nem adnak ki.

A szaúdi vezetésű koalíció 2015-ben avatkozott be a jemeni háborúba, amelyben már több mint 10 ezer ember vesztette életét, és több mint három millió kényszerült otthona elhagyására.

A norvég minisztérium hozzátette: nincs bizonyítéka arra, hogy az emírségek hadserege norvég gyártmányú lőszert vetett volna be Jemenben.

Norvégia 2015-ben 41 millió korona (1,3 milliárd forint), 2016-ban pedig 79 millió korona (2,5 milliárd forint) értékben adott el lőszert az Egyesült Arab Emírségeknek a norvég statisztikai hivatal adatai szerint.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »