Az ENSZ hat éve nem látott gazdasági növekedést vár

A globális gazdaság 2011 óta a legnagyobb ütemben, mintegy 3 százalékkal nő az idén – áll az ENSZ-nek a világgazdaság helyzetéről és kilátásáról szóló, hétfő este ismertetett éves jelentésében.

A dokumentum összeállítói kiemelték, hogy a gazdaság helyzetének javulása széles körű, a világ országainak csaknem kétharmada a tavalyinál nagyobb GDP-növekedést ér el az idén.

Tavalyhoz hasonlóan idén is a legdinamikusabban a kelet- és dél-ázsiai térség fejlődik. Erre a régióra esik a globális gazdasági növekedés mintegy fele, egyedül Kínára pedig a harmada.

Az idei gazdasági növekedéshez hozzájárul, hogy megszűnt a recesszió Argentínában, Brazíliában, Nigériában és Oroszországban, továbbá az is, hogy élénkült a globális kereskedelem, és javultak beruházások feltételei.

Az ENSZ-jelentés szerint jövőre és a rákövetkező évben egyaránt 3 százalékkal nő a globális gazdaság a tavalyi 2,4 százalék után.

Nemrég a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt közölte, hogy az idei évre 3,6 százalékos, a következő két évre pedig egyaránt 3,7 százalékos globális gazdasági növekedést vár. Ez szinte teljesen összecseng a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzésével, amelyben az idei évre 3,6 százalékos, jövőre 3,7 százalékos, 2019-re pedig 3,6 százalékos gazdasági növekedés szerepel.

Forrás: MTI/AP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »