Az USA 700 milliárd dollárt fordít védelmi kiadásokra

Az amerikai törvényhozás elsöprő többséggel megszavazta a védelmi kiadásokra szánt 700 milliárd dolláros költségvetést kedden.

Republikánus és demokrata párti törvényhozók is támogatták a törvénytervezetet, amelyet végül 356:70 arányban fogadtak el. A jogszabály mellett érvelők szerint szükség van az amerikai haderő “újjáépítésére”, valamint az észak-koreai fenyegetés féken tartására, illetve visszaszorítására.

A védelmi költségvetés a 2018-as pénzügyi évre 603 milliárd dollárt biztosít a Pentagon alapvető funkcióihoz, feladataihoz és csaknem 66 milliárdot a tengerentúli katonai hadműveletekhez Szíriában, Irakban, Afganisztánban és másutt. A törvényhozók szerint ebből a költségvetésből több katonát, több vadászrepülőt, több hadihajót és több fegyverzetet lehet finanszírozni, gátat vetve ezzel a harckészültség romlásának.

További 12,3 milliárd dollár jut a Pentagonon belül működő Rakétavédelmi Ügynökségnek (MDA), és az amerikai rakétavédelmi rendszer korszerűsítésére. Külön összeg áll majd rendelkezésre további 28 földi telepítésű rakétaelfogó egység kiépítésére, arra az esetre, ha az Egyesült Államok arra kényszerülne, hogy észak-koreai rakéták ellen védekezzen. A törvény arra ösztökéli a védelmi minisztériumot, hogy a THAAD mobil légvédelmi rendszerhez több rakétát és hajóról indítható elfogó-rendszert biztosítson.

Az elfogadott jogszabály mindemellett az amerikai hadsereg tagjainak 2,4 százalékos fizetésemelést is előír, amely nagyobb a Donald Trump elnök által kért emelés mértékénél.

“Erkölcsileg elítélendő katonáinkat olyan hadsereggel bevetésre küldeni, amelynek nincs meg a lehető legnagyobb támogatottsága, a lehető legjobb felszereltsége és kiképzése” – fogalmazott a képviselőházi vitában Mac Thornberry texasi republikánus politikus. Úgy vélte, a nagyarányú adócsökkentésekkel járó tervezett új adótörvény nem nehezíti majd a költségvetés forrásainak megteremtését, mert az adócsökkentés gazdasági növekedést fog generálni.

A parlamenti vitában még a védelmi költségvetést megszavazó politikusok is arra figyelmeztettek, hogy az új adótörvény miatt nem lesz elegendő forrás a védelmi kiadásokhoz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

Online folytatódnak a Brexit-tárgyalások

Az Európai Unió és Nagy-Britannia Brexit-ügyi tárgyalói hétfőn, videókonferencia keretében folytatott megbeszélésükön abban állapodtak meg, hogy London, miután januárban kilépett az unióból, az elkövetkező hónapokban megfogalmazza a határellenőrzés problémáját rendező, az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtására vonatkozó terveit - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás