Gázolásos merénylet New Yorkban

Legalább nyolc ember meghalt és tucatnyi megsebesült kedden New Yorkban, amikor egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt majd egy iskolabusszal ütközött. A történteket a rendőrség terrorcselekményként kezeli.

A Manhattan délnyugati részében történt támadást követően a sofőr két fegyvernek látszó tárggyal szállt ki az autóból majd azt kiabálta, hogy Allah akbar. A 29 éves fiatalembert a rendőrök meglőtték, majd őrizetbe vették. Az ügy vizsgálatát a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorellenes egysége vette át.

James O’ Neill New York-i rendőrfőnök elmondta, hogy a teherautó vezetője a bicikliúton gyalogosokat és kerékpárosokat gázolt el. Ezután egy iskolabusszal ütközött, amelyben két ember megsérült. A férfi kiszállt összeroncsolódott kisteherautójából és egy festéklövő fegyverrel, valamint egy légpuskával kezdett hadonászni. A rendőrök hasba lőtték, jelenleg kórházban ápolják.

New York, 2017. október 31. Bûnügyi helyszínelõk dolgoznak egy autóroncsnál a New York Manhattan városrészében levõ egykori Világkereskedelmi Központ (WTC) emlékmûve közelében, ahol egy sofõr kisteherautóval kerékpárútra hajtott, és legkevesebb nyolc személyt halálra gázolt, tucatnyit megsebesített 2017. október 31-én. A hatóságok egy gyanúsítottat õrizetbe vettek. (MTI/AP/Bebeto Matthews)

New York, 2017. október 31.
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak egy autóroncsnál a New York Manhattan városrészében levő egykori Világkereskedelmi Központ (WTC) emlékműve közelében, ahol egy sofőr kisteherautóval kerékpárútra hajtott, és legkevesebb nyolc személyt halálra gázolt, tucatnyit megsebesített 2017. október 31-én. A hatóságok egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. (MTI/AP/Bebeto Matthews)

A CNN hírtévé igazságügyi forrásokból úgy értesült, hogy az elkövető Üzbegisztánból származik és 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba. Lakhelye a floridai Tampában van.

Trump: nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam megjelenjen Amerikában

„Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!” – szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök, miután őt és Bill de Blasio New York-i polgármestert tájékoztatták a történtekről.

Trump bejegyzésében azt írta: „elég volt!”. A politikus egyébként még a részletes tájékoztatás előtt, azonnal reagált a támadásra, szintén Twitter-bejegyzésben. Ebben „egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról” írt.

A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Donald Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért „megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak”. A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival.

Az elnök kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. „A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben” – írta az elnök.

Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szintén terrortámadásról beszélt, s emlékeztetett arra, hogy Európában és szerte a világban hasonló jellegű támadásoknak lehetett tanúja a világ.

A merénylőről bővebben

A merénylő gépkocsijában talált angol nyelvű feljegyzés szerint az Iszlám Állam nevében követte el a nyolc halálos áldozatot és 11 súlyos sérültet követelő kedd délutáni New York-i gázolásos merényletet – adta hírül szerdán a CNN hírtelevízió és a The New York Times amerikai napilap honlapja.

A hatóságok a merénylőt Sayfullo Habibullaevic Saipov néven azonosították, az üzbég származású 29 éves férfi 2011-ben érkezett az Egyesült Államokba, az utóbbi időben New Jersey államban élt, de az elmúlt években az ország több részén is megfordult, köztük Florida és Ohio államokban. Az elmúlt hat hónapban az Uber sofőrjeként dolgozott.

Saipov 2013 márciusában feleségül vett egy üzbég nőt. Házassági anyakönyvi kivonatuk szerint mindketten taskenti születésűek. Ohio államban a férfi bejegyeztetett két vállalkozást is, az egyiket 2011-ben, a másikat 2013-ban teherautósofőrként, gépkocsivezetői engedélyét Florida államba állították ki – az amerikai közlekedési minisztérium adatbázisa szerint.

Az Uber, amely együttműködik a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) a merénylet nyomozásában, közölte, a társaság megvizsgálta Saipov tevékenységét a cégnél, és egyetlen olyan panaszt sem talált az utasoktól, amely a sofőr biztonságosságára utalt volna. A férfi átment a cég ellenőrzési mechanizmusán, mintegy 1400 alkalommal szállított utast.

Volt azonban számos közlekedési kihágása. 2016 áprilisában letartóztatási parancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg azon a bírósági meghallgatáson, amelyen a teherautójának hibás fékjei miatt történt balesetet tárgyalták. Az ügyet végül pénzbüntetéssel megúszta.

A CNN-nek nyilatkozó belügyi forrás szerint az Iszlám Állam propagandájának hatása alatt állhatott, de nincs jele annak, hogy közvetlen kapcsolatban állt volna a dzsihadista szervezettel. A férfi egy ismerőse, akinél korábban lakott, a The Cincinnati Enquirer napilapnak elmondta, hogy a férfi mindig dolgozott. Nem járt társaságokba, mindig hazament pihenni, majd ismét munkába ment.

  • Üzbegisztán segíti az amerikai hatóságokat
Üzbegisztán kész minden lehetséges forrásával segíteni a New Yorkban elkövetett támadás nyomozását – közölte Savkat Mirzijojev üzbég elnök szerdán levélben Donald Trump amerikai elnöknek írt levelében, amelyben hazája együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóval, és az Egyesült Államokkal.

Forrás: MTI/dpa/Reuters/AP/TASZSZ

Friss hírek