Merészebb lépésekre ösztönzik az EKB-t

A német központi bank elnöke szerint az Európai Központi Bank (EKB)  csütörtökön hozott döntése nem megy elég messze az eszközvásárlás program leépítésében.

“Nézetem szerint mindenképp helyénvaló lett volna világosan meghirdetni a nettó eszközvásárlások lezárását” – mondta Jens Weidmann egy párizsi pénzügyi konferencián. Weidmann tagja az EKB 25 tagú kormányzó tanácsának.

Az EKB kormányzó tanácsa úgy határozott, hogy január 1-jétől havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkentik ugyan a kötvényvásárlásokat, de a program “nyílt végű” maradt, nem jelöltek meg határozott időpontot a befejezésére. Sőt, a vásárlásokat 2018 szeptemberig mindenképp folytatják, és nyitva maradt a program kiterjesztésének lehetősége mértékben és időben. Tovább a teljes cikkre

Mario Draghi, az EKB elnöke a tanács ülése után azt mondta, hogy a testület nagy többséggel hozta meg döntését, de elismerte, hogy a program lezárásának időpontját illetően vita volt.

Mario Draghi, az EKB elnöke a tanács ülésén Frankfurtban, 2017 október 26-án. Az EKB kormányzó tanácsa úgy határozott, hogy nem változtatnak az irányadó kamaton, de bejelentették, hogy visszafogják az eszközvásárlási programot. MTI/EPA/ARMANDO BABANI

A Bundesbank elnöke kezdettől fogva különösen kritikus a mennyiségi könnyítési programmal szemben, hangsúlyozva, hogy az ilyen vásárlások “elmossák a határt a monetáris és a fiskális politika között”.

Német részről azt is sokszor kiemelték, hogy az ingyen pénz lehetővé teszi a szükséges reformok késleltetését, kiiktatja a rendszerből a saját erőfeszítésre támaszkodó öngyógyulás lehetőségét. Az EKB így egyfajta stabilitást teremt ugyan, de a versenyképességet károsító módon és a gazdasági teljesítmény alacsony szintjén.

Az EKB 2015 márciusában kezdte meg a kötvényvásárlási programot, hogy pénzbőséget teremtve ösztönözze a gazdaságot, és attól tartva, hogy krónikussá válik az alacsony vagy negatív infláció.

Kapcsolódó cikkünk: Német központi bank: itt az ideje, hogy az EKB visszavonulót fújjon

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb mentőhajó áll az olasz partoknál

A Mediterranea olasz civilszervezet hajója 49 migránssal a fedélzetén kedd reggel óta az olasz Lampedusa szigeténél rostokol, mert az olasz hatóságok nem engedélyezik, hogy kikössön. A hajó Líbia kutatási és mentési övezetében vette fedélzetére az embereket és azonnal elindult Olaszország felé, anélkül, hogy megvárta volna a líbiai parti őrség hajóit.

Read More »

Megkezdi kivonulását a hatalomból a kazah elnök

Bejelentette lemondását Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki 1990 óta vezette a volt szovjet tagköztársaságot - közölték kedden orosz hírügynökségek. Hatalmi bázisát rokonai és bizalmasai alkotják, akiket vezető állami tisztségekbe helyezett - megfigyelők szerint az utód is ebből a személyi körből kerül majd elő.

Read More »

Németország talán egy működésképtelen házasságot forszíroz

Úgy tűnik, hogy Németország a nemzeti bankbajnok létrehozásának megszállottja lett. Ennek oka lehet, hogy így akarja felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal, esetleg hogy megerősítse pozícióját, mint a legnagyobb európai gazdaság. Akárhogy is, a kormány mindenképpen keresztül akarja vinni a fúziót. A kérdés csak az, hogy vajon sikeres lesz-e az új német bankóriás?

Read More »

Megbukott a haiti kormány

A haiti parlament menesztette hivatalából hétfőn Henry Ceant miniszterelnököt, akinek kormánya képtelennek bizonyult megfékezni az inflációt, megoldást találni a rendszeres áramkimaradásokra és lecsitítani a karibi országot megbénító gyakori ellenzéki tüntetéseket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás