Putyin szerint lendületben az orosz gazdaság

Oroszország gazdasága már nem stagnál, hanem folyamatosan élénkül – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nemzetközi befektetők számára rendezett keddi moszkvai fórumon.

Putyin szerint a pénzügyi szektoron kívüli közvetlen külföldi működőtőke beruházások értéke az idei első három negyedévben a tavalyinak két és félszeresére nőtt és elérte a 23 milliárd dollárt. Mint mondta ez az elmúlt négy év során mért legmagasabb érték.

Az ipari termelés az első három negyedévben 1,8 százalékkal nőtt. Az orosz kormány azt tervezi, hogy 2019-ben a jelenlegi 8,5 százalékról 5,9 százalékra csökken majd a gáz- és olajszektoron kívüli  GDP-arányos költségvetési hiány. A szövetségi államháztartási hiány pedig összességében nem éri el az 1 százalékot.

Putyin egyebek között elmondta, hogy az idei első három negyedév alatt 2,5 százalékkal nőttek a reálbérek.

Az Oroszországban 2014 őszén elindult gazdasági és pénzügyi válságban 2015 februárjában 16,9 százalékon tetőzött az éves infláció, azóta folyamatosan csökken. Júliusban ötéves mélyponton, 3,9 százalékon állt az éves szintű infláció, ami ezzel az orosz jegybank középtávú, 4 százalékos inflációs célszáma alá került, 2014 óta először. Bővebben…

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás