Rakka hivatalosan is felszabadult

Hivatalosan bejelentette az észak-szíriai Rakka felszabadítását pénteken a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet – közölte az al-Arabíja pánarab televízió.

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

„Ezt a történelmi győzelmet az egész emberiségnek ajánljuk” – mondta a sajtóértekezleten Talal Szilo, az SDF szóvivője, aki egyúttal sürgette a nemzetközi közösséget és a segélyszervezeteket, hogy segítsenek a város újjáépítésében. „Felszólítunk minden országot és békeszerető erőt, valamint minden humanitárius szervezetet, hogy vegyen részt a város és környékének újjáépítésében, és segítsenek meggyógyítani az Iszlám Állam által okozott háborús sebeket” – jelentette ki Szilo.

Bejelentette, hogy a hatalmat Rakkában a polgári közigazgatásnak adják át. A rendet a városban a rendőrségi erők fogják fenntartani, és az SDF egységei fogják megvédeni a várost – mondta Szilo, aki szerint Rakka és az azonos nevű tartomány egy decentralizált, szövetségi Szíriának lesz a része. „Ígérjük, hogy megvédjük a tartomány határait az összes külső fenyegetés ellen, és megerősítjük, hogy Rakka jövőjéről saját lakosai fognak dönteni egy decenralizált, szövetségi demokratikus Szíria keretein belül…” – állt az SDF közleményében.

Rakka bukása súlyos vereségnek számít az Iszlám Állam számára, amely tavaly óta jelentős területeket vesztett mind Szíriában, mind a szomszédos Irakban. A dzsihadista szervezet  2014 januárjában foglalta el Rakkát, és tette meg az általa kikiáltott kalifátus szíriai „fővárosának”. A dzsihadisták számos magas rangú vezetője élt a városban, és itt működött az európai országok ellen irányuló támadásainak műveleti és irányítási központja is.

A városba egy ideig még nem térhetnek vissza a harcok elől elmenekült lakosok, Rakka ugyanis alá van aknázva, az SDF harcosai jelenleg is a környék aknamentesítését végzik, és az ottmaradt „alvó” terrorsejtek után kutatnak.

A kurd és arab erőket tömörítő szervezet június 6-án indította meg Rakka ostromát, előrenyomulását pedig az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és az amerikai különleges erők segítették.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezetnek szerint körülbelül 3250 ember, köztük legalább 1130 civil vesztette életét Rakka ostromában. A több mint négy hónapig tartó harcokban ezenkívül több ezren eltűntek.

Kapcsolódó cikkünk: Bevette Rakkát az USA-SDF koalíció

Forrás: MTI/AFP/AP/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »