A Bundeswehr folytatná a kurd harcosok kiképzését

A német hadsereg (Bundeswehr) a kurd harcosok és az iraki kormányerők összecsapásai ellenére folytatni szeretné a pesmerga fegyveresek kiképzését. A berlini védelmi tárca pénteki közlése szerint amennyiben a helyzet gyökeresen nem változik, vasárnaptól ismét indulhat a katonai oktatás az autonóm Kurdisztánban.

A védelmi minisztérium szóvivője elmondta: a kérdésben szorosan egyeztettek az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi koalíció szövetségesei.

“A többi ország mind kész és hajlandó megtenni ezt a lépést a jelenlegi helyzet tudomásulvétele mellett” – tette hozzá az illetékes, aki szerint a körülmények valamelyest lenyugodtak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ugyanakkor a nap folyamán súlyos harcokról jelentettek a térségből, a kurdok szerint mintegy 30 pesmerga harcosuk vesztette életét az iraki hadsereggel történt összecsapásokban.

Az észak-iraki Kurdisztán körül kialakult katonai helyzet elmérgesedése miatt a német hadsereg a pesmerga fegyveresek kiképzését szolgáló missziójának a felfüggesztéséről döntött a múlt héten.
A német hadsereg 2014 óta nyújt segítséget – jelenleg 140 fős kontingenssel – a pesmerga katonák kiképzéséhez az Iszlám Állammal szembeni harcukhoz.

Irakban újabb polgárháborútól tartanak, mert a kurdok uralta területekre bevonultak az iraki kormányerők azt követően, hogy megtartották a szeptember 25-i kurd függetlenségi népszavazást.

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás