Kivonják az iraki haderőt Kirkukból, már a rendőrség irányít

Kivonnak minden milíciát és egyéb alakulatot az észak-iraki Kirkuk tartományból Haider al-Abádi miniszterelnök parancsára – közölte szerdán az iraki kormányfői hivatal Twitter-üzenetben.

Az indoklás szerint a néhány napja még a kurd pesmerga fegyveresek ellenőrzése alatt álló területeken a rendőrség uralja a helyzetet. A rendvédelmi szerveket az iraki terrorellenes egységek támogatják, Abádi ezért megtiltotta minden egyéb fegyveres alakulat jelenlétét Kirkukban.

Az iraki haderő Haider al-Abádi miniszterelnök parancsára hétfőn indított offenzívát a vitatott hovatartozású Kirkuk tartományban. A kormányerőket síita milíciák is segítették előrenyomulásuk során, őket ismételten azzal vádolták, hogy atrocitásokat követnek el civilekkel szemben. Bár hivatalosan a befolyásos milíciák Abádi parancsnoksága alatt állnak, valójában önállóan cselekszenek.

Az iraki kormányfő utasította a hadsereget, hogy foglalja vissza a pesmergák által az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől megszerzett területeket. Bár néhol összecsapások is voltak, a kurd harcosok több helyen inkább visszavonultak, látván a túlerőben lévő katonaság előrenyomulását.

  • Kapcsolódó cikkkeink:

Az iraki hadsereg szerdán közölte: a kétnapos művelet elérte célját, és három tartományban (Dijála, Ninive és Kirkuk) sikerült helyreállítani a biztonságot, és Bagdad fennhatósága alá vonta azokat a területeket, ahonnan az elmúlt három évben a kurd erők kiszorították az Iszlám Államot, majd ellenőrzésük alá vonták őket.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »