Messze még a béke Szíriában

Sikerült előrelépni, de nem beszélhetünk áttörésről – így jellemezte a Genfben az ENSZ égisze alatt tartott szíriai béketárgyalások 7. fordulójának eredményét pénteken Staffan de Mistura, a világszervezet szíriai különmegbízottja, aki közölte azt is, hogy a következő fordulót szeptemberben tartják.

A tisztségviselő a július 10-én kezdődött és pénteken véget ért tárgyalásokról genfi sajtóértekezletén úgy nyilatkozott: „Várakozásainknak és reményeinknek megfelelően sikerült további előrelépést elérni. Nincs szó ugyanakkor sem áttörésről, sem kudarcról.”

A megbízott, aki azután nyilatkozott az újságíróknak, hogy tájékoztatta a Biztonsági Tanácsot a megbeszélésekről, jelezte, hogy a szíriai politikai rendezést szolgáló béketárgyalások következő, nyolcadik fordulóját szeptemberben tartják.

Kifejezte reményét, hogy akkor már sikerül közvetlen tárgyalásokra bírni az arab ország kormányának és az ellenzéknek a képviselőit. „Azt szeretnénk, ha egy szobában ülnének közös asztalhoz” – fogalmazott. Egyelőre tehát „előkészítő munka” folyik azoknak a feltételeknek a megteremtésére, amelyek lehetővé teszik majd az érdemi tárgyalások megkezdését – fűzte hozzá. De Mistura ugyanakkor azt is elmondta: a Bassár el-Aszad államfőt képviselő tárgyalók semmi jelét nem adták annak, hogy a politikai átmenet kérdéséről hajlandók lennének tárgyalni.

Staffan de Mistura fontosnak nevezte, hogy a felek érdemben készüljenek fel a „négy kosár” (a jövendő új alkotmány, a választások, az átmeneti kormányzó testület és a terrorizmus elleni küzdelem) témájában.

A hírügynökségek kiemelik, hogy de Mistura a terrorizmus elleni harcra helyezte a hangsúlyt tájékoztatójában. Mint fogalmazott, ez a kérdés egyre inkább az első helyre kerül, s arról a lehető legmagasabb szinten kell tárgyalni.

A korábbi – hatodik – forduló május 19-én, négynapos tárgyalások után eredménytelenül ért véget. A hat éve zajló szíriai polgárháború eddig már több mint 320 ezer ember halálát okozta, a szíriai lakosság több mint felét otthona elhagyására kényszerítette, és romba döntötte a közel-keleti ország gazdaságát és infrastruktúráját.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ/ANSA

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »