Ausztrália nem akar balhét Szíriában

Ausztrália kedden bejelentette, hogy felfüggesztette légicsapásait Szíriában, miután az Egyesült Államok vasárnap lelőtt egy szíriai harci repülőgépet, Moszkva pedig megfenyegette a koalíciót.

„Az Ausztrál Védelmi Erők elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik műveleteiket Szíriában” – írta közleményében a védelmi minisztérium. „A védelmi erők fokozott figyelemmel kísérik a szíriai légtér helyzetét, és a megfelelő időben döntenek a műveletek újraindításáról” – tette hozzá a tárca, hangsúlyozva, hogy Ausztrália Irakban továbbra is részt vesz a koalíció munkájában.

Moszkva hétfőn azt mondta, hogy az Eufrátesztől nyugatra repülő koalíciós vadászgépeket potenciális célpontnak fogja tekinteni az események után, és rakétarendszerekkel, valamint katonai gépekkel követni fogja őket. Oroszország azt nem mondta, hogy lelőné-e őket.

A szíriai hadsereg repülőgépe éppen bevetésen volt Rakkától 30 kilométerre délre, amikor az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció egyik repülője lelőtte. A repülő lezuhant, darabokra tört, pilótáját eltűntnek nyilvánították. A történteket a szíriai hadsereg vérlázítónak minősítette. A szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta ez volt az első hasonló incidens Damaszkusz szerint.

Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) közleményében arról számolt be, hogy a szíriai kormánygépet egy koalíciós partnere, a kurd és arab milíciákból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ernyőszervezet védelme érdekében lőtték le. Az állítás szerint a szíriai Szu-22-es vadászbombázó Rakkától délre, a koalíció által támogatott erőket bombázta. Ezt követően azonnal egy amerikai F/A-18 Hornet típusú vadászgépet vezényeltek a térségbe, amely megsemmisítette a szíriai harci gépet. Tovább a teljes cikkre

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »