Évtizedek óta nem exportált ilyen kevés olajat az Aramco az USA-ba

A szaúdi-arábiai Aramco olajipari cég azzal számol, hogy júliusban napi mintegy 850 ezer hordó kőolajat exportál az Egyesült Államokba, ez a mennyiség 1988 óta a legalacsonyabb lesz – közölte a The Wall Street Journal.

Az Aramco előrejelzése szerint júniusban napi 1 millió hordó alá csökken az Egyesült Államokba irányuló olajexportja, augusztusban pedig – júliushoz képest – további napi 100 ezer hordóval csökken a kivitele.

A szaúdi olajügyi miniszter a hétvégén a kazahsztáni Asztanában tartott sajtóértekezleten a globális olajtartalékok zsugorodásának a gyorsulására hívta fel a figyelmet. Ehhez hozzájárul az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország tavaly decemberben tető alá hozott megállapodása arról, hogy az októberi szinthez képest január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül.

Május 25-én Bécsben az OPEC és a szervezeten kívüliek úgy döntöttek, hogy kilenc hónappal, 2018. március 31-ig meghosszabbítják a kitermelés csökkentéséről szóló megállapodást. Tovább a teljes cikkre

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »