Macron szövetsége a nemzetgyűlési választásokat is behúzza

Emmanuel Macron elnök pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) és politikai szövetségese, a Francois Bayrou vezette centrista Modem a szavazatok 32,32 százalékával végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában – hozta nyilvánosságra hétfőre virradóra a végleges eredményeket a francia belügyminisztérium.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak 21,56 százalékkal kerültek a második helyre, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 13,20 százalékot szerzett.

A párizsi ügyészség pénteken jelentette be, hogy előzetes eljárást indított a centrista Modem egyik korábbi európai parlamenti képviselője, Jean-Luc Bennahmias egyik volt asszisztensének az ügyében.

Az Emmanuel Macron államfő mozgalmával koalícióban kormányzó Modem párt elnöke, Francois Bayrou jelenleg az igazságügyi miniszter.

Tovább a cikkhez

A radikális baloldal Jean-Luc Mélenchon vezetésével és a kommunisták együttesen 13,74 százalékot értek el. A Szocialista Párt (PS) szövetségeseivel együtt 9,51 százalékkal kénytelen megelégedni.

Franciaországban nincsen pártlistás szavazás, az állampolgárok csak egyéni jelöltekre szavazhatnak, akiknek viszont csak akkor van igazán esélyük bejutni a parlamentbe, ha valamelyik nagyobb párt színeiben indulnak. A biztos bejutáshoz az első fordulóban legalább 50 százalékot kell elérnie egy jelöltnek.

Ha egy körzetben ez senkinek sem sikerül, akkor második fordulót tartanak, amelyben minden legalább 12,5 százalékot elért jelölt indulhat. A nemzetgyűlési választások második fordulóját június 18-án tartják.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »