Az orosz légierő állja útját az Iszlám Állam menekülő harcosainak

Oroszország megfogadta, hogy nem engedi megszökni az Iszlám Állam katonáit Rakkából, amit a terrorista szervezet saját fővárosának nevez, és jelenleg az USA támogatott csapatok tartják ostrom alatt. Az oroszok már a dzsihadisták két kísérletét is megakadályozták, hogy áttörjenek a szíriai kormány által ellenőrzött területre.

Az orosz erők „továbbra is megtesznek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam egységeinek kitörését Rakkából,” ahonnan Szíria észak-nyugati tartományai felé menekülhetnek – írta az orosz védelmi miniszter csütörtökön e-mailben.

„Az orosz légierő Szíriában rendelkezik minden eszközzel, ami szükséges ahhoz, hogy elpusztítsa a terroristákat, és ezt bármikor képes megtenni.”

Az orosz repülőgépek május 25-én az Iszlám Állam több mint 100 katonáját ölték meg és 32 nagy kaliberű gépfegyverekkel felszerelt terepjáróját pusztították el, amikor a szélsőségesekből álló hadoszlop az ősi Palmyra felé tartott – derül ki az orosz külügyminisztérium jelentéséből. Három másik hadoszlop is megpróbált eljutni a városba, ugyanazt az útvonalat követve május 29-én éjjel, ekkor az orosz légicsapásoknak 80 katona, 36 terepjáró és 17 nehézfegyverekkel felszerelt teherautó esett áldozatául.

Palmyra az UNESCO világörökség része, ami 2015-ben kétszer is az Iszlám Állam kezébe került, masszív károkat okozva a római romokban.

Az oroszok felől érkező csapások akkor kezdődtek, amikor az USA által támogatott kurd vezetésű csapatok támadást indítottak Rakka ellen. Az orosz miniszterelnök, Vlagyimir Putyin azt állítja, közösen szeretne fellépni a terroristák ellen az Egyesült Államokkal, azonban Donald Trump amerikai elnök azon törekvése, hogy együtt dolgozzanak Oroszországgal, komoly ellenállásba ütközött mind a demokrata párt, mind saját pártjának részéről.

Oroszország négy manőverező robotrepülőgéppel is intézett csapást az ISIS ellen, amiket egy hadihajóról és egy tengeralattjáróról lőttek ki. A célpontok között katonák és nehézfegyverek voltak Palmyra közelében – jelentette be az orosz védelmi minisztérium szerdán anélkül, hogy nyilvánosságra hozták volna a szélsőséges szunnita csoport által elszenvedett veszteségeket.

Az orosz külügyminiszter Szergej Lavrov kijelentette, országa megbízható forrásból tudja, a kurdok által vezetett erők megegyeztek az ostromlott Iszlám Állam katonáival, arról, hogy elhagyhatják a várost Palmyra felé.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »