Irán: ellenséges politikájával az USA terroristákat bátorít

Teherán azzal vádolta meg hétfőn az Egyesült Államokat, hogy fegyvert ad el „veszélyes közel-keleti terroristáknak”, és Irán elleni gyűlöletre szít.

„Amerika ellenséges politikájával terroristákat bátorít a térségben” – jelentette ki Bahrám Kasszemi, a külügyminisztérium szóvivője, akit az iráni állami tévé idézett.

Donald Trump amerikai elnök szaúd-arábiai látogatásán fegyvereladási megállapodásokat kötött Rijáddal 460 milliárd dollár értékben, és kijelentette, hogy Irán a közel-keleti fegyveres csoportok egyik legjelentősebb támogatója. „Irán évtizedek óta szítja a felekezeti erőszak és a terrorizmus tüzét” – mondta Trump. Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király pedig – Trumppal folytatott találkozóján – a két ország közös ellenfelének és a terrorizmus forrásának nevezte Iránt, amelyet szerinte Szaúd-Arábiának és az Egyesült Államoknak együtt kell legyőznie. Bővebben…

Maga az iráni külügyminiszter, Mohamed Dzsavád Zaríf még vasárnap este ironikusan nyilatkozott a demokratikusnak aligha nevezhető Szaúd-Arábiára utalva: „Az Egyesült Államok elnöke a demokrácia és mértékletesség fellegvárából támadja Iránt, ahol éppen most voltak igazi választások.”

Szaúd Arábia és Irán évtizedek óta verseng egymással a Közel-Kelet fölötti minél nagyobb befolyásért. A két ország között nemrég megint felizzott az ellentét, mikor Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter gyakorlatilag teljes megsemmisüléssel fenyegette meg Szaúd-Arábiát, válaszul arra, hogy a szaúdi helyettes trónörökös két hete arról beszélt: Rijád nem fogja megvárni, míg megtámadják, hanem arra fog törekedni, hogy ne Szaúd-Arábiában, hanem Iránban legyen harc. Bővebben…

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/Hszinhua/Kitekintő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »