Az USA rengeteg rakétát ad el az Egyesült Arab Emírségeknek

Az Egyesült Államok nagyszámú korszerű légvédelmi rakétát ad el szövetségesének, az Egyesült Arab Emírségeknek – jelentette be helyi idő szerint még csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium.

A kétmilliárd dollárt érő, 160 darab Patriot típusú rakéta eladását a külügyminisztérium már jóváhagyta, a szerződés azonban még a törvényhozás elé kerül, amely elvben ellenezheti a döntést.

A szerződés hozzájárul az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági érdekeihez, mert megerősít egy fontos szövetségest, amely hozzájárul a térség politikai stabilitásához és gazdasági haladásához – indokolta a döntést a Pentagon, de azt nem említette, hogy mely országból érheti fenyegetés az emírségeket. A Perzsa-öböl menti arab monarchiák nagy riválisa Irán.

A szerződés nem változtat alapvetően a katonai egyensúlyon a térségben – hangsúlyozta közleményében a minisztérium.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »