Comey elbocsátása összefügghet azzal, hogy nem számolt be Trumpnak

Az Egyesült Államok húsz szövetségi államának legfőbb ügyésze független bizottság felállítását követelte csütörtökön  a tavalyi amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozás kivizsgálására. 

A húsz igazságügyi vezető nevében New York állam legfőbb ügyésze, Eric Schneidermann tette közzé a felhívást.

A jogászok lényegében azt a követelést ismétlik meg, amelyet a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey elbocsátása után egyes demokrata párti politikusok már megfogalmaztak. A Demokrata Párt vezető politikusai – köztük Chuck Schumer, a szenátus demokrata kisebbségének vezetője – Comey felmentése után azonnal jelezték: nem bíznak abban, hogy folytatódik az FBI vizsgálata az amerikai választási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozásról, ezért a vizsgálat folytatására független bizottság felállítását javasolták.

Chuck Schumer mellett Richard Durbin, Illinois demokrata párti szenátora is sejtetni engedte: Comey eltávolításának oka éppen az lehet, hogy az igazgató nem számolt be az eddigi vizsgálat részleteiről Donald Trump elnöknek. E feltételezés megalapozottságát erősítette a politikusokban az a tény is, hogy az FBI-igazgató felmentésére pár nappal a szenátusi meghallgatása előtt került sor.

Comey elbocsátása óta a washingtoni politika darázsfészekké vált. Nem egy politikus és FBI-munkatárs Comey-t támogató leveleket tesz közzé a sajtóban, a Politico című lap pedig arról készített riportot, hogy a volt igazgató nagy népszerűségnek és támogatottságnak örvendett a Szövetségi Nyomozó Iroda berkeiben. A demokrata párti politikusok mellett néhány republikánus – így például Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának vezetője – szintén aggodalmát fejezte ki az Oroszországgal kapcsolatos FBI-nyomozás folytatását illetően.

A vezető republikánus törvényhozók mindeddig elutasították független bizottság létrehozását.

Kapcsolódó cikkünk: Comey-ügy: Trump eddig sem várt volna, az oroszokat nem érdekli

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »