Netanjahu megbosszulta az UNESCO határozatot

Izrael visszatart egymillió dollárt az ENSZ-nek szánt támogatásból, tiltakozásul az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) keddi, vitatott határozata miatt – jelentette szerdán a helyi közszolgálati rádió.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a kormány ülésének kezdetén bejelentette, hogy a „bizarr” előző napi döntés nyomán elrendelte el az ENSZ-nek átutalt pénzek egymillió dolláros csökkentését. „A zaklatásnak ára van”- közölte a kormányfő.

További retorzióként szerdán feddésre a jeruzsálemi külügyminisztériumba rendelték Svédország Izraelbe akkreditált nagykövetét, miután az európai országok közül csak Stockholm támogatta a Jeruzsálemben viharokat kavaró határozatot.

Az UNESCO kedden megszavazott döntése vitatta az izraeli szuverenitást Jeruzsálem felett, és kemény bírálatot fogalmazott meg több Jeruzsálemben és Hebronban folyó építkezés, valamint a Gázai övezet tengeri blokádja miatt. Az állásfoglalás bírálta a kelet-jeruzsálemi régészeti feltárásokat is, és a nemzetközi jog megsértésével vádolta miattuk a kormányt.

Az Izrael függetlenségi napján, kedden megejtett voksoláson 23 tartózkodás mellett 22 ország támogatta, tíz pedig elutasította a határozattervezetet, miközben három ország távol maradt a szavazástól.

Az indítvány mellé állt az arab és muzulmán országok mellett Oroszország, Kína, Brazília, Nigéria és Vietnam is. Izrael már régóta elfogultsággal vádolja az ENSZ különböző szervezeteit, ahol rendre többséget szereznek Jeruzsálemmel szemben az arab országok és támogatóik.

Korábban írtuk:
Nagyon úgy néz ki, hogy Izrael bombázza Damaszkuszt
Izrael rakétatámadást indított Aszad szövetségesei ellen
Húsz év után új telepet hagyott jóvá Ciszjordániában Izrael

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »