Erdogan tovább halmozza a tisztségeket

Binali Yildirim kormányfő bejelentette, hogy a május 21-én tartandó rendkívüli kongresszuson 2 év 9 hónap után Erdogant ismét az egykor általa alapított párt elnökének jelölik.

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden ismét a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) tagja lett, miután a hatalmát kiterjesztő alkotmánymódosításról döntő április 16-i népszavazás ezt lehetővé tette és a párt meghívta soraiba – jelentette az NTV török hírtelevízió.

Erdogan az AKP ankarai székházában tartott parlamenti frakcióülésen írta alá az erre vonatkozó nyilatkozatot. Ezután Binali Yildirim kormányfő bejelentette: a május 21-én tartandó rendkívüli kongresszuson 2 év 9 hónap után Erdogant ismét az egykor általa alapított párt elnökének jelölik.

Erdogan azután vált meg a tiszttől az AKP első rendkívüli kongresszusán, hogy 2014 nyarán köztársasági elnökké választották, ekkor Ahmet Davutoglu vette át tőle a tisztet. A párt második rendkívüli kongresszusa 2016 májusában volt, akkor Binali Yildirim lett a párt elnöke, miután Ahmet Davutoglu lemondott.

Az április 16-i referendumon a hivatalos végeredmény szerint a szavazók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmány módosítására, amelynek révén megszűnik a miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnak át.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az alkotmánymódosítás teljesen csak 2019. november 3. után, tehát a következő parlamenti és köztársaságielnök-választást követően lép életbe, de néhány intézkedést a kormány már hamarabb foganatosít, köztük azt a pontot, amely engedélyezi, hogy az államfő megőrizze pártjához fűződő viszonyát, míg hagyományosan semleges közszereplőként kellett tevékenykednie.

Az 1923-ban alapított Török Köztársaság történetében az 1960-as katonai puccsig lehetett az államfő egyben a kormánypárt elnöke is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »