_

Putyin szerint Aszad hatalmon maradásáról kizárólag a szíriaiak dönthetnek

Orosz katonák életét veszélyeztette a szíriai légierő sajráti repülőterére robotrepülőgépekkel mért amerikai csapás – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerdán a VII. Moszkvai nemzetközi biztonsági konferencián.

A tárcavezető közölte, hogy Oroszország megteszi a szükséges lépéseket Szíriában az orosz katonák biztonságának szavatolása érdekében. Rámutatott, hogy Moszkva a támadást a nemzetközi jog “durva megsértéseként értékeli”.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Oroszország kész támogatni az Egyesült Államokat az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban. Emlékeztetett rá, hogy az orosz-amerikai együttműködés kereteit a kétoldalú repülésbiztonsági memorandum jelenti, amelynek hatályát Moszkva a sajráti incidens után felfüggesztette. Sojgu jelezte, Oroszország kész arra, hogy megossza partnereivel azokat a tapasztalatokat, amelyeket légierejének a terroristák elleni bevetése során szerzett Szíriában. Dicsérte az orosz fegyverek és haditechnika nehéz körülmények között mutatott teljesítményét.

Az orosz védelmi miniszter szerint Szíriában a terroristák uralma alól felszabadított területeken a békés élethez való visszatérésnek olyan átfogó stratégiáját kell kidolgozni, amely kiküszöbölné az Afganisztánban és az Irakban elkövetett hibákat. Megítélése szerint ennek magában kell foglalnia az IÁ ideológiájának visszaszorítását, az új alkotmány kidolgozását, a lakosság humanitárius támogatását, a gazdasági élet helyreállítását és a terület aknamentesítését.

Szergej Sojgu elmondta, hogy a szíriai fegyvernyugvás kezesei – Oroszország, Irán és Törökország – erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült haladást elérni a fegyveres ellenzék és a terroristák elkülönítésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy az előző amerikai kormánnyal ebben a kérdésben egyévi tárgyalás után sem sikerült pozitív eredményt elérni.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a konferencián arról beszélt, hogy a Sajrát elleni támadás miatt eltávolodott az átfogó terrorellenes front létrehozása és hangoztatta, hogy a hasonló egyoldalú lépések nyomán az események veszélyes irányba fordulhatnak.

Méltatta a Moszkva, Teherán és Ankara összefogásának köszönhetően létrejött tűzszünetet és a nem kirekesztő Szíria-közi párbeszédet lehetővé tevő az asztanai folyamat beindítását. Sürgette a Hán Sejkún-i vegyi fegyveres provokációnak az ENSZ égisze alatt, földrajzi kiegyensúlyozottság alapján történő, nyílt és átlátható kivizsgálását.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában kijelentette: Oroszország álláspontja változatlanul az, hogy elfogulatlan nemzetközi vizsgálatot kell lefolytatni a Hán Sejkún-i vegyifegyver-incidensről, függetlenül Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszternek azon bejelentésétől, hogy a francia hírszerzés szerint az Idlíb tartománybeli településen olyan szaringázt vetettek be, amely a szíriai laborokban kifejlesztett módszerek vonásait viseli magán.

Peszkov Moszkva értetlenségét és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet(OPCW) egyelőre tartózkodik egy ilyen vizsgálat végrehajtásától. Hangot adott véleményének, miszerint nemzetközi vizsgálat nélkül nem állapítható meg, hogy ki vetette be a harci gázt.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök álláspontja Bassár el-Aszad szíriai vezető sorsával kapcsolatban nem változott. Putyin továbbra is úgy gondolja, hogy Aszad hatalmon maradásáról kizárólag a szíriaiak dönthetnek.

Peszkov Recep Tayyip Erdogan török elnöknek a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatára reagált. Ebben Erdogan kijelentette, hogy Putyin azt mondta neki: nem védőügyvédje Aszadnak, amit mind a török államfő, mind több elemző Moszkva és a damaszkuszi rezsim eltávolodásának jeleként értékelt. A szóvivő szerint az orosz vezető már korábban, több interjúban is használta ugyanezt a kifejezést ugyanebben az összefüggésben.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás