Macron győzelme a gazdaságnak és a pénzpiacoknak is kedvez

Német közgazdászok megelégedéssel nyugtázták, hogy Emmanuel Macron független, centrista politikus került ki győztesen a francia elnökválasztás első fordulójából.

„Az eredmény jó jel Németország és Európa számára is. A reálgazdaság és a pénzpiacok is egyaránt fellélegezhetnek” – kommentálta az első választási forduló eredményét Marcel Fratzscher, a DIW Berlin (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet elnöke. „Emmanuel Macron a gazdasági reformok és az erős Európa jelöltje. Minden esélye meg is van rá, hogy megnyerje a második fordulót, bár még nem lehet lefújni a fenyegető gazdasági összeomlás és az euró vége miatt a riadót. Európa egy újabb buktatón jutott túl a pénzügyi és gazdasági válságból kivezető úton” – fogalmazott.

Hozzátette: a pénzpiacok és az euró minden bizonnyal kedvezően reagálnak majd az első forduló eredményére. Ugyanakkor fokozódnak is majd az elvárások a német kormánnyal szemben, hogy a második forduló után az új francia elnökkel mihamarabb megkezdje a tárgyalásokat az Európai Unió megreformálását célzó konkrét tervekről és a gazdasági válság leküzdéséről. A kormánynak addig is az európai reformokra kell összpontosítania a figyelmét. Macron személyében a német kormány egy nagyon fontos pro-európai partnerre lelhet.

A francia elnökválasztás első körének eredménye a Bremer Landesbank vezető közgazdásza Folker Hellmeyer szerint is „nagyon pozitív fejlemény Európa, a reálgazdaság és a pénzpiacok számára”. Három héttel ezelőtt még fel sem merülhetett, hogy Macron ilyen jó eredményt érjen el, két hét múlva pedig nagy előnnyel legyőzheti ellenfelét – mutatott rá. Az eurót gyengítő és a tőke Európából való kivonásához vezető politikai bizonytalanság teljes mértékben még nem hárult el ugyan, de azért 90 százalékban már igen.

Az a tény azonban, hogy a franciák többsége Macronra szavazott, azt mutatja, hogy politikai irányváltást akarnak, amit Németországnak és Európának is meg kell hallania – hangsúlyozta a Bremer Landesbank szakembere, megjegyezve, hogy a politikának felül kell vizsgálnia álláspontját az unió bővítése és az intézményrendszer demokratizálása terén és az európai eszme újraélesztésére kell törekednie.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A Berenberg Bank vezető közgazdásza, Holger Schmieding is egyetért kollégáival abban, hogy „Franciaország és Európa szempontjából kedvező eredmény született”. Nagyon valószínű, hogy ezt követően Franciaország a reformer Macront választja meg elnöknek, végrehajtja a gazdasága megerősítéséhez szükséges reformokat és jóval közelebb kerül Németországhoz – fejtette ki.

„Sikerült elhárítani a devizaunió stabilitását veszélyeztető horror-forgatókönyvet” – fogalmazott Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza. Marine Le Pen támogatottsága nem bizonyult nagyobbnak annál, amit a közvélemény-kutatások kimutattak, és így csökkent annak a veszélye, hogy a második körben „rosszra forduljanak a dolgok” – mutatott rá, hangsúlyozva, hogy mindezek alapján bátran ki lehet indulni abból, hogy Emmanuel Macron lesz Franciaország következő elnöke. Ami – legalábbis a többi jelölthöz képest – a lehető legjobb eredmény Franciaországnak.

Jörg Krämer hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Macront nem lehet sem csodadoktornak, sem valódi reformernek tekinteni. Ódzkodik ugyanis mélyreható reformokat végrehajtani a munkaerőpiacon, ami különösen a fiatalkorúak körében magas munkanélküliségre való tekintettel igen komoly problémát jelenthet. A költségvetési konszolidációról alkotott nézetei is meglehetősen ködösek a Commerzbank közgazdásza szerint. Közös euróövezeti kötvények kibocsátását pártolja például és ezzel ütközőpályára került a berlini kormánnyal.

Emmanuel Macron programjáról bővebben ITT olvashatnak.

Holger Sandte, a Nordea európai piacokért felelős vezető közgazdásza is kész ténynek tekinti, hogy Emmanuel Macron lesz Franciaország új elnöke, ami – véleménye szerint – egyaránt jó hír Franciaország, az EU és Németország számára. A pénzpiacok legalábbis átmenetileg fellélegezhetnek – mondta. A francia reformok tempója mindenesetre felgyorsul, különösen, ha a júniusi parlamenti választások eredménye is kedvezően alakul. Macronnak mindenesetre fel kell nőnie a vele szemben támasztott magas elvárásokhoz – jegyezte meg. Hozzátette: a német-francia páros ismét együtt léphet fel, még ha nem is értenek mindenben egyet.

Forrás: MTI/APA/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »