A demokrácia helyreállítására szólították fel Venezuelát

A „demokrácia helyreállítására” és választások megtartására szólította fel a venezuelai kormányt egy közös nyilatkozatban 14 észak- és dél-amerikai ország.

A mexikói külügyminisztérium által helyi idő szerint csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumot Argentína, Brazília, Chile, Costa Rica, az Egyesült Államok, Guatemala, Honduras, Kanada, Kolumbia, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru és Uruguay képviselői írták alá.

A felsorolt államok – amelyek valamennyien Venezuelához hasonlóan az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) tagjai – a politikai bebörtönzöttek szabadon engedését, valamint a jobboldali ellenzék uralta parlament által hozott döntések elismerését is követelték a kormánytól.

Luis Almagro, az OAS főtitkára múlt héten Venezuela kizárását sürgette a regionális szervezetből, amennyiben Caracas nem rendez rövid időn belül választásokat.

A 30 millió lakosú Venezuelában csak 2018 decemberében terveznek elnökválasztást tartani, míg a kormányzók személyéről döntő voksolást eredetileg már tavaly decemberben meg kellett volna rendezni, de végül az idei évre halasztották, a pontos dátumot azonban egyelőre nem határozták meg.

Venezuelában az ellenzék hónapok óta harcol azért, hogy népszavazás útján függesszék fel hivatalából Nicolás Maduro szocialista elnököt. Az ellenzéki képviselők szerint Maduro felelős az országban uralkodó súlyos gazdasági válságért, amely 2014 óta csak erősödött a kőolaj világpiaci árának mélyrepülése nyomán.

Az áruhiány és az ellátási nehézségek miatt már többször voltak zavargások és fosztogatások a dél-amerikai országban. A parlament március közepén „humanitárius válsághelyzetet” hirdetett az élelmezés terén, és ezt az ENSZ-szel, valamint az Amerikai Államok Szervezetével is tudatta. A boltokban az alapvető élelmiszerek 68 százalékából hiány van, miközben az infláció teljesen elszállt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2017-re 1660 százalékos áremelkedést vár.

Az elnök eddig az ellenzék minden olyan kezdeményezését elhárította, amely a menesztését célozta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »