Fölényes győzelmet aratott a jobboldal Hollandiában

A Mark Rutte holland miniszterelnök vezette Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szavazatok 21 százalékát megszerezve győzött a hollandiai parlamenti választásokon, és messze megelőzi Geert Wilders második helyen végzett bevándorlásellenes Szabadságpártját (PVV), amely 13 százalékot kapott – derült ki a leadott szavazatok több mint 90 százalékának megszámlálását követően, csütörtök hajnalban.

Az előzetes felmérések szerint a liberális konzervatív kormánypárt 31 helyet nyert el a parlament 150 fős alsóházában, míg fő riválisa, a bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) 19-et.

Az exit pollok szerint a kereszténydemokrata párt (CDA) és a liberális D66 is 19-19 helyet szerzett a Geert Wilders vezette PVV-hez hasonlóan, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-ot, a szocialisták 14-et, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) kilencet, a Keresztény Unió (CU) pedig hatot. Az Ipsos jelentése szerint a részvételi arány rendkívül magas, közel 82 százalékos volt.

Mark Rutte miniszterelnök, a VVD vezetője kijelentette: „Működött az üzenetünk. A következő néhány évben is folytatni akarjuk a munkánkat, hogy Hollandia továbbra is biztonságos és stabil ország legyen.” Mint mondta, azt az üzenetet kapják Európa minden részéről, hogy Hollandia megállította a populizmus rossz formáinak terjedését.

Szakértők arról számoltak be, hogy négy párt koalíciójára lesz szükség a kormányalakításhoz, amelyhez legalább 76 képviselői helyre van szükség. A helyi sajtó értékelése szerint a VVD, a CDA és a D66 mindenképp benne lesz a kormányban, mellettük a Zöld Baloldal vagy a Munkapárt jöhet még szóba. Bővebben

Rutte kemény ellenzékre számíthat

A Szabadságpárt (PVV) kemény parlamenti ellenzéki szerepre készül, ha nem kerül be a kormánykoalícióba – mondta újságíróknak csütörtök reggel parlamenti irodája előtt Geert Wilders, a bevándorlásellenes, jobboldali párt vezetője. A politikus egyúttal gratulált Mark Rutte miniszterelnöknek az újabb győzelemhez.

„Jobban örültem volna, ha a miénk a legnagyobb párt, de több helyet szereztük, és erre büszkének kell lenni” – mondta Wilders, hozzátéve, hogy a PVV kormányon kívülről is óriási hatást gyakorolt a holland politikára.

A PVV támogatottságának visszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal is magyarázzák, hogy sokan elveszett szavazatnak tartották a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy Wilders nézetei miatt a PVV várhatóan nem tudna egyetlen másik párttal sem koalíciót kötni.

Európa örül az eredménynek

A hollandiai parlamenti választások eredménye Európa győzelmét jelenti – jelentette ki Sigmar Gabriel, a német diplomácia vezetője szerda éjjel, és egyben jó jelzésnek minősítette, hogy nem a muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője nyert.

Angela Merkel német kancellár telefonon gratulált Rutténak választási győzelméhez – közölte Steffen Seibert kormányszóvivő Twitter-oldalán. Seibert emellett szó szerint is idézte a kancellárt: „Örülök a további jó együttműködésnek barátokként, szomszédokként és európaiakként”.

A moszkvai látogatáson tartózkodó Horst Seehofer bajor miniszterelnök is megkönnyebbülten reagált a holland választási eredményekre. „A nemzeti jelentőségű választásokon a komoly polgári pártokat támogatják, amennyiben meggyőző válaszokat tudnak adni az embereket foglalkoztató kérdésekre” – mondta, hozzátéve, hogy Mark Rutte miniszterelnök, a VVD vezetője ezúttal a foglalkoztatási és a fiatalok munkanélküliségét mérő mutatókat illetően tudta jobb számokkal meggyőzni a szavazókat.

Paolo Gentiloni olasz kormányfő is megkönnyebbülten reagált. „Nem lesz Nexit. Az EU-ellenes jobboldal elvesztette a hollandiai választásokat” – írta Twitter-oldalán, utalva a PVV egyik korábbi kezdeményezésére, miszerint tartsanak népszavazást Hollandiában is az unióból való kilépésről. Hozzátette: most közösen kell az Európai Uniót „újjáéleszteni” és megváltoztatni.

Hollandia után az Európai Unió két másik alapító tagállamában, Franciaországban és Németországban is választásokat tartanak idén, sokan attól tartanak, hogy ezek a populista, EU-ellenes pártok megerősödését fogják eredményezni.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »