Szaúd-Arábiának nem volt felhőtlen viszonya Obamával, de ez most változhat

Donald Trump amerikai elnök kedden hivatalában, a washingtoni Fehér Házban fogadta Mohamed bin Szalmánt, Szaúd-Arábia helyettes trónörökösét, aki egyúttal a királyság védelmi minisztere is.

A megbeszélésekről nem adtak ki közleményt, de az amerikai sajtóban – így például az amerikai közszolgálati rádióban – megjelent hírek tudni vélik, hogy gazdasági kérdésekről, a szíriai helyzetről és a jemeni polgárháborúról esett szó. Trump elnök és Mohamed bin Szalmán herceg egy közös fotóra megjelent ugyan az újságírók előtt az Ovális Irodában, de nem lehetett kérdezni tőlük.

Januári beiktatása óta Donald Trump kedden találkozott először magas rangú szaúdi politikussal. A 31 éves helyettes trónörökös Szalmán bin Abdel-Azíz uralkodó fia, és a védelmi tárca irányítása mellett ő a második miniszterelnök-helyettes és a király tanácsadója is, valamint elnöke a Gazdasági és Fejlesztési Tanácsnak. Trump és a herceg találkozóján amerikai részről jelen volt Mike Pence alelnök, Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó, Jared Kushner, Trump veje és tanácsadója, valamint Steve Bannon, az amerikai elnök stratégiai főtanácsadója.

Szaúd-Arábia tavaly ősszel megkönnyebbüléssel fogadta, hogy a republikánus jelöltet választották elnöknek, Rijádnak ugyanis nem volt felhőtlen a viszonya az előző elnök, a demokrata párti Barack Obama adminisztrációjával. Részben azért, mert Szaúd-Arábia gyanakvással figyelte az Obama-kormányzat aktív közreműködésével tető alá hozott iráni atomalkut, részben pedig mert Obama elnök tavaly – a Szaúd-Arábia vezette koalíció jemeni polgárháborúban végrehajtott légicsapásainak civil áldozatai miatt – felfüggesztette az amerikai gyártmányú, precíziós irányítású fegyverek szállítását Szaúd-Arábiának.

Januárban, még Trump elnök hivatalba lépése előtt Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter optimista nyilatkozatot tett, s hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábiának és az új amerikai kormányzatnak „közösek az érdekei”.

Elemzők szerint Szaúd-Arábia most arra számít, hogy a Trump-kormányzat felülvizsgálja a szaúdiak térségbeli vetélytársával, Iránnal kötött atomalkut, és felújítja a fegyverszállításokat is. A Reuters hírügynökség értesülései szerint Trump elnök fontolóra vette a precíziós irányítású fegyverek eladására vonatkozó tilalom feloldását, s várhatóan engedélyezi a Raytheonnak, az egyik legnagyobb amerikai fegyvergyártó cégnek az eladást.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »