Enyhe büntetést kapott a volt katalán elnök

Az ügyészség ltal indítványozott 10 év helyett mindössze két évre tiltotta el közhivatal betöltésétől Artur Mas volt katalán elnököt a katalán legfelsőbb bíróság hétfőn ismertetett ítéletében.

A politikusnak, aki 2010 és 2016 között irányította Katalóniát, valamint egykori kormánya két tagjának azért kellett bíróság elé állnia, mert az autonóm közösség vezetése a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére 2014. november 9-én “alternatív népszavazás” címen referendumot tartott, hogy megtudja, mennyien támogatják a történelmi régió elszakadását Spanyolországtól.

A volt katalán elnök egykori helyettesét, Joana Ortegát egy év és kilenc hónapra, Irene Rigau volt regionális oktatásügyi minisztert egy év és hat hónapra tiltotta el közhivatal viselésétől a bíróság, amiért engedetlenséget tanúsítottak az alkotmánybíróság döntésével szemben. A hivatali visszaélés vádja alól mindhármukat felmentette a bíróság.

Az ügyészség eredetileg azt indítványozta a bíróságnak, hogy a volt elnököt 10 évre, a két volt tanácsost 9 évre tiltsák el közhivatal viselésétől.

“Tettük, amit tennünk kellett. Újra megtennénk” – jelentette ki a sajtónak február elején, az eljárás kezdetén Artur Mas, hangsúlyozva, hogy nem érzi magát hibásnak a történtekért, de felelősnek igen, és ezt vállalja is.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A bíróságon is azt hangsúlyozta, hogy minden felelősség kizárólag őt terheli ebben az ügyben. Azzal érvelt, hogy nem az alkotmánybírósággal szembeni engedetlenség szándéka vezette a referendum megrendezésével, hanem az, hogy megfeleljen a katalán autonóm parlament határozatának, amely “nagy többséggel” támogatta a népszavazást.

A volt elnök bírósági meghallgatásakor több ezren vonultak az épület elé, kifejezve szolidaritásukat a vádlottakkal. A tömegben jelen volt Carles Puigdemont jelenlegi katalán elnök is, aki szerint a spanyol kormány egy politikai ügyet terelt bírósági útra. Madrid szerint viszont ez nem politikai per, hanem a jogszabályok megszegésének a következménye.

Artur Mas az ítélet ismertetését követően tartott barcelonai sajtótájékoztatóján közölte, hogy nem ért egyet a bíróság döntésével, emiatt fellebbezni fog. Hangsúlyozta, hogy szerinte az ügy eljuthat akár a strasbourgi emberi jogi bíróságra is.

Artur Mas 2014-ben azzal hirdette meg a népszavazást, hogy a katalán népnek joga van saját sorsáról dönteni. A spanyol kormány viszont azzal érvelt, hogy a referendum sérti a spanyol nép szuverenitását, a katalán függetlenségről csak országos szavazást lehet tartani, amit viszont a katalán vezetés utasított el.

A 7,5 milliós lakosú Katalóniában az 5,4 millió választásra jogosult közül több mint 2,3 millióan vettek részt az alkotmánybíróság által felfüggesztett referendumon 2014 őszén. A függetlenséget és az elszakadást közülük mintegy 1,8 millióan (80 százalék) támogatták.

Carles Puigdemont, Katalónia jelenlegi elnöke most ismét népszavazást tervez a kérdésről, amelyet idén ősszel rendeznének meg, akár a spanyol állam jóváhagyása nélkül is – a spanyol kormány továbbra is jogszerűtlennek tartja a referendumot.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás