Durvul a Tusk újraválasztása körüli vita

Varsó mindent megtesz azért, hogy csütörtökön ne kerüljön sor a Európai Tanács elnökének megválasztására – jelentette ki a TVN24 lengyel hírtelevízió csütörtök reggeli adásában nyilatkozva Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.

Elmondta: Lengyelország „jelzést küldött a német félnek, hogy ma nincs szükség a választásra”. Rámutatott: a tisztséget jelenleg betöltő Donald Tusk hivatali időszaka május végén jár le, így több mint két és fél hónap van arra, hogy kidolgozzák a választási eljárást.

„Arról fogjuk tájékoztatni partnereinket, hogy az egész csúcstalálkozót veszélyezteti, ha erőszakkal keresztülvinnék a mai szavazást” – figyelmeztetett.

Waszczykowski a RadioWnet rádiócsatornának is nyilatkozatot adott, amelyben kifejtette: meg kellene fontolni, hogy egyáltalán szükség van-e a kormány- és államfőket tömörítő Európai Tanács (ET) elnöki tisztségének jelenlegi formájára. Ehelyett meg lehetne fontolni a soros elnökség bevezetését a tagállamok minisztereit tömörítő Európai Unió Tanácsának mintájára – vetette fel.

A halasztás szükségességét a lengyel diplomácia vezetője azzal is indokolta, hogy nincs egyértelmű eljárás arra az esetre, ha több jelölt lenne az ET elnökének tisztségére, ha például „valaki Donald Tuskot is jelölné”. Ezzel egyrészt azt az ismert lengyel álláspontot ismételte meg, hogy Tuskot eddig egyetlen konkrét tagállam sem jelölte, másrészt arra utalt, hogy Lengyelország Jacek Saryusz-Wolskit tartja hivatalos jelöltjének.

Kapcsolódó cikkünk: Komoly belharc a lengyeleknél: Hazája Tusk ellen fordult

Donald Tusk jelöltségét a legnagyobb európai pártcsalád, az Európai Néppárt (EPP) támogatja, amelynek Jacek Saryusz-Wolski is tagja volt hétfői távozásáig. Tusk mandátumának meghosszabbítását Lengyelországon kívül eddig egyetlen tagállam sem ellenezte.

Merkel közben támogatásáról biztosította Tuskot

Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) világossá tette: támogatja, hogy továbbra is Donald Tusk legyen az Európai Tanács elnöke.

A kancellár a délután kezdődő brüsszeli uniós csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a lengyel liberális konzervatív politikus megerősítése az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó testület élén „a stabilitás jele az egész Európai Unió számára”.

A kancellár az EU jövőjével kapcsolatban ismét állást foglalt a többsebességes integráció elképzelése mellett, mint mondta, túlságosan súlyosak a közösség előtt álló kihívások ahhoz, hogy tagjai mindig csak „a legkisebb közös többszörös” megtalálásán munkálkodjanak.

Ezért fenn kell tartani a lehetőséget, hogy tagállamok önkéntes alapon, és nem a többiek kizárásával, hanem nyitott együttműködéssel elmélyítsék az integrációt valamely területen. Erre példa az uniós ügyészség intézményének felállítása is, amelyről a brüsszeli tanácskozáson döntenek – mondta Angela Merkel.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »