Jól halad a rakkai offenzíva

A Washington támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab fegyveres koalíció lezárta hétfőn az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának számító Rakkából kivezető utolsó szárazföldi utat – tájékoztatott egy kurd katonai forrás és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A beszámolók szerint az észak-szíriai várost a részben az IÁ uralma alatt álló Deir-ez-Zór tartománnyal összekötő út lezárása azt jelenti, hogy a dzsihadisták számára az egyetlen menekülési útvonal az Eufrátesz folyó maradt.

„Ez nagy győzelem, de még sok a tennivaló” – hangsúlyozta a kurd forrás. Az SDF hétfőn kiadott közleményéből kiderül, hogy a szervezet harcosai Rakka térségében elfoglaltak hét falut, amivel lehetővé vált számukra a Deir-ez-Zórba vezető út lezárása.

Az SDF nevű ernyőszervezet – amelyet az Egyesült Államok vezetése alatt szerveződött nemzetközi terrorellenes koalíció légiereje is támogat – a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciát és a vele szövetséges arab csoportokat tömöríti.

Az északkelet-szíriai Rakka 2014 óta áll az Iszlám Állam felügyelete alatt, hasonlóan Moszulhoz, amely a dzsihadisták utolsó bástyája Irakban. Moszul bevételéért október 17-én indítottak offenzívát az iraki erők a nemzetközi koalíció légi támogatásával.

A Rakka elleni hadműveletek tavaly novemberben indultak azzal a céllal, hogy fokozatosan bekerítsék az Iszlám Állam szíriai „fővárosának” tekintett települést. Az IÁ-nak nagy csapás az, hogy a várost elvágták a tőle délkeletre fekvő Deir-ez-Zór tartománytól. A terrorszervezet elleni műveleteket az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai koalíció irányítja.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »