Negyedik napja bombázza Jement az amerikai légierő

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. Az ENSZ közvetítésével zajló béketárgyalások eddig sorra kudarcba fulladtak, a harcokban már több mint tízezren vesztették életüket.

Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat hajtott végre vasárnap Jemenben az al-Kaida helyi ágának állásai ellen.     Jemeni biztonsági források az AFP francia hírügynökséggel közölték, hogy Washington hajnalban a déli Sabva és a középső al-Bajda tartományokban legalább öt légicsapást mért az Arab-félsziget al-Kaidájához (AQAP) köthető célpontokra.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az amerikai hadsereg már negyedik egymást követő napja intéz légitámadásokat drónok vagy harci repülőgépek bevetésével, a légicsapások első három napján 22 dzsihadista vesztette életét biztonsági és törzsi források szerint. A Pentagon megerősítette pénteken, hogy az amerikai erők Jemenben két nap alatt összesen “egy kicsivel több mint harminc támadást hajtottak végre a terrorcsoport harcosai ellen”.

Egy jemeni biztonsági illetékes vasárnap elmondta, hogy Abján tartományban az Ádeni-öböl partján fekvő Sakra városában az al-Kaida feltételezett harcosai rajtaütöttek egy katonai ellenőrzőponton, és öt katonát megöltek.
A Jemenben 2009 óta tevékeny AQAP számlájára számos terrortámadás írható, amelyeket az ország katonai és kormányzati létesítményei ellen követtek el.

A terroristák – így az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai is – igyekeznek kihasználni az arab-félszigeti országban dúló polgárháborút befolyásuk növelésére és területeik bővítésére.

Forrás: MTI/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

A világnak szánt üzenet lehet Kim Dzsong Un lovaglása

A KCNA állami hírügynökség által szerdán kiadott képeken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látható, amint egyedül, egy hatalmas fehér ló hátán ülve havas mezőkön és erdőkön halad felfelé a Pektu-hegyen, a Kim-dinasztia spirituális szülőföldjén. Elemzők szimbolikus jelentőségűnek értékelik a lépést, amely által Észak-Korea azt akarja hangsúlyozni, hogy fel kíván lépni a nemzetközi szankciók, valamint a nukleáris programját érintő nyomás ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás