Komoly belharc a lengyeleknél: Hazája Tusk ellen fordult

Donald Tusk semmiképpen sem számíthat Lengyelország támogatására, amennyiben újból megpályázza az Európai Tanács elnöki posztját – erősítette meg keddi varsói sajtóértekezletén Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.

Tusk az uniós intézmények egyik vezető politikusaként „megsérti az Európai Unió (EU) alapelveit” – vélekedett a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, megemlítve a tagállamok belügyei iránti semlegesség elvét.

Az Európai Tanács (EiT) elnöke „nyíltan támogatja az önmagát totálisnak nevező ellenzéket” – értékelte Kaczynski, arra utalva ezzel, hogy Grzegorz Schetyna, Tusk anyapártjának, a legnagyobb lengyelországi ellenzéki erőt adó Polgári Platformnak (PO) az elnöke felszólalásaiban többször használta „a totális ellenzékiség” fogalmát.

A lengyel ellenzék „nem titkolja, hogy alkotmányellenes, lényegében államellenes módszerekkel váltaná le a kormányt” – folytatta a PiS-elnök.

Kaczynski szerint Lengyelország szuverenitását sérti az, hogy az ellenzék „a lehető legnagyobb rosszat”, vagyis „az utca és a külföld együttes hatásának elvét” alkalmazza. Ezzel szintén a Schetyna által használt jelszót idézte, miszerint össze kell kapcsolni az utcai kormányellenes tüntetéseken gyakorolt nyomást a külföldről kifejtendő hatásokkal.

Aki megsérti a szuverenitás elvét, „nem lehet az EiT elnöke, semmiképpen nem számíthat támogatásunkra, valamint arra sem, hogy nem ellenezzük majd a megválasztását” – fogalmazott Kaczynski.

Azokra a sajtóértesülésekre reagálva, miszerint Lengyelország a PO egy másik politikusát, Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt támogatná EiT-elnökjelöltként, Kaczynski elmondta: nem kommentál „találgatásokat”.

Kaczynski az utóbbi hetekben többször jelezte: a PiS-kormány nem támogatja Tusk újraválasztását. Az EiT elnöke az EU utolsó informális csúcstalálkozóján közölte, hogy kész folytatni munkáját a testület élén.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »