Pár héten belül érkezik Trump adóreformja

Donald Trump amerikai elnök azt ígérte csütörtökön, hogy heteken belül fontos bejelentést tesz az adóreformról.

A légitársaságok vezetőivel tartott találkozón Trump úgy fogalmazott, hogy az amerikai vállalatok adóterhelésének csökkentése „nagypályás játszma” és két-három héten belül „fenomenális” bejelentést tesznek az adóváltozásokról.

Az amerikai elnök azt akarja, hogy a vállalatok hozzák haza külföldre kiszervezett tevékenységüket, az Egyesült Államokban gyártsák termékeit és létesítsenek ezzel munkahelyeket. Célja megvalósításának érdekében Trump masszív adócsökkentéseket ígért a vállalatoknak és a középosztálynak is.

Az Egyesült Államokban 35 százalék a társasági adó kulcsa, de számos lehetőség van arra, hogy a vállalatok csökkentsék a ténylegesen befizetendő adót. Trump az elnökválasztási kampány során azt mondta, hogy 15 százalékra csökkenti a vállalatok nyereségére kivetett adó mértékét.

Az új kormányzat dolgozik azon is, hogy a szövetségi költségvetés bevételeinek legjelentősebb forrását biztosító személyi jövedelemadót is csökkentsék. A pénzügyminiszternek jelölt Steven Mnuchin szerint összességében a legjelentősebb adóváltozások várhatóak Ronald Reagan elnöksége (1980-1988) óta.

Trump nyilatkozatának elhangzása után újabb történelmi rekordértékre emelkedett a New York-i részvénypiacok mindhárom fő mutatója.

Jeremy Klein, az FBN Securities New York-i brókercég vezető piaci elemzője azonban arra figyelmeztetett, az elnök csak annyit mondott, hogy bejelentést tesz, ami nem jelenti azt, hogy meg is állapodott terveiről a kongresszussal.

A november 8-án tartott és Trump váratlan győzelmével végződött elnökválasztás utáni hetekben jelentősen emelkedtek az árfolyamok, de idén túlnyomórészt csak oldalaztak az indexek, mert a befektetők óvatossá váltak, az új kormányzat által megígért adócsökkentési, deregulációs és gazdaságélénkítő tervek pontos részleteire várva.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »