A legális bevándorlást megfelező javaslat készül az USA-ban

Két republikánus szenátor, Tom Cotton arkansasi és David Perdue georgiai politikus arra készül, hogy olyan tervezetet terjesszen a kongresszus elé, amely a legális bevándorlást is jelentős mértékben korlátozná – erről Tom Cotton beszélt az MSNBC televíziónak adott interjújában.

A készülő javaslat szerint az eddigi évi egymillió zöldkártya helyett csak 500 ezret adnának ki. A szenátor szerint a korlátozás nem érintené a munkavállalói engedéllyel érkezőket, így a magasan képzett szakemberek változatlanul bevándorolhatnának az Egyesült Államokba.

Eközben Donald Trump amerikai elnök szerint kormányzatát kettős mérce alapján ítélik meg bírálói, és ezért támadják őt, amiért normalizálni akarja a viszonyt Oroszországgal.

Az elnök kedd reggeli Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy elnökségét kettős mércével mérik: őt bírálják az Oroszországhoz fűződő viszony javítása miatt, miközben elődje, Barack Obama megállapodást kötött Iránnal, Amerika ellenségével. Az elnök ezzel a 2015 végén Iránnal aláírt többhatalmi egyezményre célzott, amelyet Barack Obama akkori elnök segített tető alá hozni.

Az elnök délelőtt a Fehér Házban – megyei seriffekkel tartott megbeszélésén – leszögezte: hihetetlen, hogy kormányzatának bíróságon kell küzdenie azért, hogy érvényt szerezzen a menekültekre és a bevándorlásra vonatkozó elnöki rendeletének.

Megígérte, hogy a jogi kereteken belül a végsőkig harcolni fog az átmenetileg felfüggesztett beutazási elnöki rendeletért. Hangsúlyozta, hogy több amerikai támogatja őt, mint ahányan tüntetnek a rendelet ellen, és megismételte, mindent megtesz annak érdekében, hogy az Egyesült Államok biztonságban legyen.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »