_

Sorra indítják a pereket Trump és kormánya ellen

San Francisco pert indított kedden Donald Trump ellen, mert egyik első elnöki rendeletében kilátásba helyezte a szövetségi támogatás megvonását azon városoktól, amelyek menedéket nyújtanak illegális bevándorlóknak.

A keresetet a kaliforniai város polgármestere, Ed Lee és államügyésze, Dennis Herrera nyújtotta be. Érvelésük szerint az elnöki rendelet sérti az amerikai alkotmány 10. kiegészítését, amely szerint a szövetségi kormány számára nem rögzített hatáskörökkel az egyes államok rendelkeznek.

“A törvény égbekiáltó semmibevételével az Egyesült Államok elnöke a helyi hatóságokat arra próbálja rákényszeríteni, hogy hagyjanak fel azzal, amit a “menedékvárosok” politikájaként ismerünk” – olvasható a San Franciscó-i szövetségi bírósághoz benyújtott keresetben.

A városházán tartott sajtótájékoztatóján Dennis Herrera kifejtette, hogy San Francisco “menedékvárosi” politikájának az a célja, hogy bátorítsa az illegális bevándorlókat a bűncselekmények bejelentésére, felgöngyölítésük segítésére, s ne tartsanak attól, hogy kiutasítják őket az országból.

Donald Trump január 25-én, az amerikai-mexikói határon megépítendő falról szóló rendeletével egyidejűleg adta ki azt az elnöki rendeletet, amely arról szól, hogy együttműködésre bírja a “menedékvárosok” vezetőit az illegális bevándorlás ellen meghirdetett politikájához. Ilyen “menedékvárosként” tartják számon például San Francisco mellett – Los Angelest, Seattle-t, Chicagót, Bostont, Denvert, Philadelphiát. A nem együttműködő városoktól az elnök megvonná a jelentős összegű szövetségi támogatást. Több nagyváros, így Los Angeles és Chicago már jelezte, hogy nem fog együttműködni, míg például Miami támogatja az elnöki rendeletben foglaltakat.

Herrera azt fejtegette, hogy ez a “menedékvárosi politika” biztonságosabbá teszi azokat a megyéket és városokat, ahol ezt alkalmazzák. Az államügyész becslései szerint mintegy 400 ilyen helység van Amerika-szerte, s az általa ismert felmérések szerint ezeken a helyeken kevesebb a bűncselekmény mint másutt.

“Trump elnök rendelete azzal próbálkozik hogy a városi és állami alkalmazottakat szövetségi bevándorlási munkatársakká változtassa, s ez alkotmányellenes” – fogalmazott a sajtóértekezleten az államügyész.

De nemcsak a “menedékvárosok” együttműködésre kényszerítése miatt indult per az elmúlt napokban, Washington állam is pert indított Donald Trump amerikai elnök és kormánya ellen, a hét, muzulmán többségű ország állampolgárainak beutazási tilalmáról, valamint a menekültbefogadási program felfüggesztéséről szóló rendeletek ügyében – közölte kedden Jeff Bezos, a Seattle-i székhelyű Amazon internetes óriáscég alapítója és vezérigazgatója.

A hétfőn indított pert az ugyancsak Washington államban székelő Microsoft szoftvercég és az Expedia utazási vállalat is támogatásáról biztosította. A pert azzal indokolják, hogy a bevándorlást és beutazást korlátozó rendeletek ártanak az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő állam gazdaságának és az ott működő vállalatok érdekeinek.

A csak az Egyesült Államokban több mint 200 ezer embert foglalkoztató Amazon 49 olyan alkalmazottról tud, aki a rendelet által érintet hét ország – Irán, Irak, Szomália, Szíria, Szudán, Líbia, Jemen – valamelyikében született. Egyikük Aszgar Farhadi iráni rendező, aki az Amazon Studios berkein belül Az ügyfél című Oscar-jelölt filmet rendezte.

Az elnök intézkedéseit több óriáscég is bírálta vagy elítélte, köztük a Google, a Facebook, a Netflix, az Apple, az Airbnb és a Tesla is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás