Mexikó nem szeretne falat a határra

Mexikó elfogadhatatlannak tartja Donald Trump amerikai elnök arról szóló tervét, hogy fal épüljön a két ország határán, valamint azt is, ha az Egyesült Államok Mexikó számára hátrányosan akarja módosítani az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) – közölte kedden a mexikói gazdasági miniszter.

Szerdán kezdődő washingtoni tárgyalásai előtt Ildefonso Guajardo a Televisa csatornának azt mondta: “átléphetetlen határok vannak, amelyeket kezdettől fogva meghatároztunk”.

Szerinte megengedhetetlen, hogy Mexikót hátrány érje a NAFTA várható újratárgyalásán – hozzáfűzte: Donald Trump tervei, miszerint Mexikóval fizettetné egy fal felépülését a közös határon, szintén a tárgyalások megszakadásához vezetnének.

A politikus a mexikói külügyminiszter, Luis Videgaray társaságában szerdán és csütörtökön folytat előzetes megbeszéléseket Washingtonban Donald Trump közeli tanácsadóival. Megfigyelők szerint kemény tárgyalásokra lehet számítani, a napirendi pontok között kereskedelmi, biztonsági és bevándorlási ügyek szerepelnek.

Az új amerikai elnök korábban bejelentette, hogy kitoloncol több millió, az Egyesült Államokban tartózkodási engedély nélkül élő bevándorlót, egyben magas büntetővámmal fenyegette meg a Mexikóban gyártó amerikai vállatokat.

Enrique Pena Nieto mexikói elnök hétfőn közölte, hogy a tervek szerint január 31-én Washingtonba utazik, hogy találkozzon Donald Trumppal.

Az Egyesült Államok új elnöke vasárnap, főtanácsadóinak beiktatási ünnepségén közölte, hogy találkozót tervez a kanadai kormányfővel és a mexikói elnökkel, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a három ország között 1994-ben létrejött NAFTA felülvizsgálatáról, valamint a mexikói-amerikai határon építendő falról.

Forrás: MTI / dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás