Megvan Trump kereskedelmi főképviselője

A megválasztott amerikai elnök Robert Lighthizert jelöli majd kormánya kereskedelmi főképviselőjévé – közölte kedden Donald Trump hatalomváltást levezénylő csapata.

Lighthizer Ronald Reagan elnöksége idején a kereskedelmi főképviselő helyettese volt, jelentős szerepet játszott a kereskedelmi politika kialakításában, továbbá kéttucatnyi kétoldalú, az acél- és gabonakereskedelemre vonatkozó nemzetközi egyezmény kidolgozásában. Jelenleg Michael Froman tölti be ezt a tisztséget.
A kereskedelmi főképviselői tisztséget 1962-ben hozták létre, betöltője tagja az elnöki kabinetnek, részt vesz a kereskedelmi egyezmények kidolgozásában és megkötésében – a tisztség betöltéséhez szenátusi jóváhagyás szükséges.

A CNN amerikai hírtelevízió úgy tudja, hogy Trump elnöksége idején a kereskedelmi főképviselő nem kap az eddigiekhez hasonló, jelentős jogosítványokat, a kereskedelmi politika és tárgyalások lebonyolításában állítólag a kereskedelmi minisztérium jut majd nagyobb szerephez.

Forrás: MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »