Maradt a választási eredmény Macedóniában

Nem fordította meg a két hete tartott előrehozott választás eredményét az északnyugat-macedóniai Tearce városában vasárnap megismételt voksolás, az eddig is kormányzó, jobbközép Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) és koalíciós partnerei megtartották 51 mandátumukat a törvényhozásban.

Az előrehozott választásokon a balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) vezette koalíciónak 49 parlamenti helye lett, ezen a tearcei megismételt szavazás sem módosított. Az északnyugat-macedóniai városban megismételt szavazás változtathatott volna a mandátumok elosztásán, mert ha az SDSM-re 307-tel többen szavaznak, mint a VMRO-DPMNE-re, akkor mindkét fél 50-50 mandátumhoz jutott volna, ez pedig tovább nehezítette volna a kormányalakítási tárgyalásokat.

A település 714 választópolgára közül 402 járult az urnák elé, 149-en szavaztak a VMRO-DPMNE koalícióra, 245-en az SDSM-re. A tearcei voksolással együtt a VMRO-DPMNE összesen 454 577 szavazatot, az SDSM 436 981-et tudhat magáénak.

A két éve tartó belpolitikai válság megoldását célzó előrehozott parlamenti választást csak harmadik próbálkozásra sikerült megrendezni, a pártok közötti minimális különbség azonban jól érzékelteti a megosztottságot az országban. Elemzők szerint éppen ezért az előrehozott parlamenti választás nem váltja valóra a hozzá fűzött reményeket, nem hoz politikai megnyugvást a nyugat-balkáni országban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Négy hétre lezárják Szingapúrt

Szingapúr a világ egyik legkevésbé fertőzött országa, a koronavírus-járvány első hulláma óta nem volt érzékelhető növekedés az esetszámokban, a napi új fertőzöttek száma utoljára tavaly szeptemberben járt napi 50 felett és eddig összesen 31-en haltak meg a betegségben az 5,89 millió lakossal rendelkező országban.

Read More »