Folytatódik Kelet-Aleppó evakuálása

Néhány órás fennakadás után folytatódott hétfőre virradóra Aleppó keleti városnegyedeinek evakuálása. Az éjszaka folyamán mintegy 350 embert szállítottak el öt busszal a lázadók kezén lévő kelet-aleppói városnegyedekből – erősítették meg egybehangzóan hírügynökségek ENSZ-illetékesekre és segélyszervezetek képviselőire hivatkozva.

A szíriai válság fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni szervezet úgy tudja, hogy a buszkonvoj több órás veszteglés után megérkezett er-Rasidin településre. Az evakuációban részt vevő orvosi csoport egyik tagja azt mondta, hogy az oda érkezettek szörnyű állapotban vannak, nem ettek, nem ittak, vécére se mehettek, a gyerekek pedig megfáztak.

Előzőleg, vasárnap újraindult, majd elakadt a felkelők és családjaik kiköltöztetése Aleppó keleti negyedéből, miután támadás ért az evakuáláshoz küldött öt vagy hat, még utasok nélküli autóbuszt. Hogy kik gyújtották fel a buszokat, nem tudni. A kormánypárti Mayadeen szíriai tévécsatorna beszámolója szerint a magát korábban an-Núszra frontnak nevező lázadó csoport támadta meg a járműveket, a felkelők azonban ezt tagadták.

A szombati evakuálási megállapodás szerint első ütemben 1200 embert menekítenek ki Kelet-Aleppóból, cserébe ugyanennyien hagyhatják el a lázadók által ostromlott két idlíbi síita falut, Kefraját és al-Fúát. Összességében 2500 polgári lakos távozik a két faluból, és ugyanennyi Kelet-Aleppóból. Utána további 1500 fő hagyhatja el még Kefraját és al-Fúát, illetve a libanoni határnál fekvő, s a kormányerők által ostromlott Madajá és Zabadani településeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »